A trafiktörvény módosításával a parlament kedden tízszázalékos garantált árrést biztosított a dohánytermék-kiskereskedőknek, és tovább bővítette a trafikokban árusítható termékek körét. A Miniszterelnökséget vezető Lázár János és más fideszes képviselők javaslatát 222 igen szavazattal, 81 ellenében és egy tartózkodás mellett fogadta...
Az OTP Bank külön konstrukciót dolgozott ki a nemzeti dohányboltok üzemeltetői számára. Az indítási költségek egyik komoly tétele a NAV-hoz bekötött pénztárgépek beszerzése. Az OTP Bank gyorselemzése szerint az új trafikok indításához, az üzlethelyiségek kialakításához, az induló árukészlet beszerzéséhez több...
Az idén január-márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 225 600 forint volt, 2,9 százalékkal magasabb, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkereset 147 800 forint volt, 4,2 százalékkal nőtt egy év...
Szerdától négy napon át tart a magyar agrárgazdaság egyik legnagyobb kiállítása, a Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok, ahol csaknem 150 kiállító 21 ezer négyzetméteren mutatja be termékeit. A kiállítást Poprády Géza, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára nyitja meg. A Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok idén...
A Magyar Élelmiszerkönyv (MÉ) sörökre vonatkozó irányelvének módosítása szerint ezentúl nem lehet “sör” néven forgalmazni olyan terméket, amely úgy készül, hogy az érlelést, szűrést követően bármilyen anyagot hozzáadnak, és így megváltozik a jellege, íze, illata, színe, tehát lényegében egy új...
Két kategóriában – a filmes és a sales promotion megoldásoknál – is Aranypenge shortlistre került az Arany Ászok tavalyi, Üvegtigris koncepcióra épülő Aranypéntek kampánya, melyet a Human Telex Reklámügynökség készített a márka számára. Lalinál nem, de máshol igen – erre...
Felmérte a trafikrendszereket kínáló pénztárgépes piac szereplőit a több mint ezer regisztrált partnerrel rendelkező Dohánybolt Ellátó Kft., amelynek során számos anomáliát találtak. A professzionális szolgáltatókon kívül megjelentek frissen bejegyzett, megbízhatatlan cégek, olcsó, de amatőr megoldásokat kínáló, szervizháttérrel sem rendelkező vállalkozások,...
A Tetra Pak Magyarország harmadik olyan vállalata, amely sikeresen teljesítette a KÖVET Egyesület Zöld Iroda Minősítésének követelményeit. A magyar cég a környezetvédelmet kiemelten kezelő svéd alapítású Tetra Pak csomagolóanyag-gyártó vállalat első olyan tagja, amely ilyen tanúsítással rendelkezik. A Tetra Pak...
Európa vezető hobbiállat-eledel és -felszerelés üzletláncaként 2002 decemberében nyitotta meg első magyarországi üzletét a Fressnapf. Az eltelt évtizedben a cég 33 áruházat nyitott országszerte, és közel 300 embernek nyújt biztos megélhetést, folyamatos gazdasági növekedés mellett. A dinamikus fejlődést az egyedien...
E-mail Facebook Twitter RSS