„Ha Villány, Akkor Cabernet Franc!”

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 03. 09. 09:40

Ezt a címet választotta közös megjelenésének az a tizenegy villányi pincészet, akik a Villány- Siklósi Borút szervezésében együtt állítanak ki a VinCe Budapest 2012 függőteraszán, március 23-24-25-én a Corinthia Hotel Budapest, Erzsébet körút 43-49. alatt.

A Villányi borvidéken természetes a vendégszeretet, az összefogás, a munkába vetett hit, a minőségért való elköteleződés, és maga a föld, amely életet ad. Egyre szaporodnak az öko-művelésbe bevont szőlőterületek, a bioszőlő birtokok nagysága már eléri az összes ültetvény 10%-át.

A borturizmus a térség húzóágazatának számít, a pincészetek munkájában jelentős szerepet töltenek be a fiatalok. Az új generáció lendületével és a kiváló szaktudással rendelkező úttörő elődökkel, valamint az „év bortermelőivel” büszkélkedő Villányi borvidék új utat keres a villányiság borban történő megfogalmazásában is.

Miért éppen a cabernet franc jelenti most az újdonságot, az izgalmat, és a várakozással teli örömöt a Villányi borvidéken?

Michael Broadbent  írta az angol Decanter magazinban, miután  2000-ben hazánkban járva megkóstolta Bock József, Tiffán Ede és Gere Attila pincészetének cabernet franc-ját,  hogy  „a cabernet franc megtalálta természetes otthonát Villányban”

A cabernet franc kb. egy héttel a Cabernet Sauvignon előtt érik. Ennek köszönhetően még a hűvös évjáratokban is megvan az esélye, hogy az úgynevezett fenolos érettséget elérje, ami szép, lágy savakat, érett dús tannint jelent. Ebben az érettségi állapotban sem ízben, sem illatban nem jelennek meg a – Cabernet Sauvignon-nál gyakran előforduló – vegetális illat- és ízjegyek. Visszafogott, nem harsogó, elegáns. A világ borászatában a cabernet franc önállóan csak kevés helyen jelenik meg (Chinon, Saumur, Friuli), másutt inkább a Cabernet Sauvignon, vagy a Merlot házasítási partnere.

A  Magyar Kikericset ábrázoló védjegy jelentése a villányi borok címkéjén – a 2006-os évjárattól kezdve – a gondos és szorgalmas kezek által, szabályozott körülmények között készített, a Villányi borvidéken termett bort jelenti. A kikerics a villányi védett eredetű borok szimbóluma, a villányi borok hitelét jelzi. Ez a virág kizárólag a Szársomlyó hegy déli oldalán nyílik. Ahogy ez védett növénye a magyar élővilágnak, úgy védjük mi a villányi bor eredetét és karakterét is, mint a magyar borkultúra kincsét.

Ha egy bor megfelel a Villányi borvidék eredetvédelmi szabályzatában előírt követelményeknek és a Borvidéki Borbíráló Bizottság is megfelelő minőségűnek, – a „Villányi classicus” vagy a „Villányi prémium” kategóriára alkalmasnak – tartja, akkor viselheti a kikerics védjegyet.

· A Villányi classicus kategóriába a borok nagy többsége tartozik, amely a borvidékre és azon belül a fajtára jellemző borokat csoportosítja.
· A prémium kategóriába azok a borok kerülnek, amelyek a classicus-nál szigorúbb szabályozásnak tesznek eleget, és sokkal több egyedi dűlőjelleget, valamint a borász és a borászat részéről további sajátságos értékeket mutatnak fel.
Tizenegy villányi borász mutatja be legszebb prémium borait, köztük cabernet franc -t kóstoltat, s a kurzusokon az is kiderül, hogy mi a prémium, s mit keres a Magyar Kikerics, ez a kedves, fehér virág a villányi palackokon.

A rendezvénnyel kapcsolatos további információ: www.vincebudapest.hu
Minden, ami Villányi borvidék, pincészetek, programok: www.villanyiborvidek.hu

Kapcsolódó cikkeink