A február a furmintról szól 2011-ben is

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 01. 24. 10:07

Az idén második alkalommal megrendezésre kerülő Furmint Február programsorozat várhatóan túlmutat majd a tavalyi eseményeken, mind a résztvevő partnerek száma, mind a programok sokszínűsége szempontjából. Míg az elmúlt, bevezető évben a legtöbb energiát a koncepció megismertetése jelentette, addig idén, az első év tapasztalataira támaszkodva, mind az új, mind a régi partnerek gazdagabb, tudatosabb akciókkal készülnek. A növekvő intenzitás következtében úgy gondoljuk, 2011-ben ezért még több furmintot iszunk majd meg februárban.

A Furmint Február egy alulról szerveződő, civil kezdeményezés, amelyben a résztvevők saját eszközeik és kreativitásuk felhasználásával népszerűsítik a szőlőfajtából készült borokat február folyamán. Több étteremben készül majd külön ételajánlat furmint borokhoz, a borkereskedések pedig kóstolókat tartanak, vagy tematikus borcsomagokat állítanak össze. Bár az egyeztetések még január folyamán folyamatosan zajlanak, az egyre bővülő furmint helyszínekről ezen a linken folyamatosan tájékozódhatnak:
http://www.vinoport.hu/index.php?node=3065

A számtalan lehetőség mellett a rendezvénysorozat legfontosabb eseménye várhatóan a Vinoport.hu Online Magazin által szervezett Nagy Furmint Február kóstolója lesz, amelyre idén a Vajdahunyadvárban, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban kerül sor. A helyszínváltásra azért volt szükség, mert megnövekedett a pincészetek száma, ez ugyanis idén eléri az ötven pincészetet. A több borásszal és borral persze nagyobb vendéglétszám is jár, azonban a szervezők idén is ügyelni fognak egy felső határ megszabására, amely lehetővé teszi az optimális kiállító-vendég arányt, és így a kóstolást.

A 2011-es Nagy Furmint Február kóstolón már biztosan ott lesznek az alábbi pincészetek: Andrássy Pincészet, Árvay János Családi Pincészete, AZ Nektár Pince, Balassa István, Barta Pince, Béres Szőlőbirtok és Pincészet, Bodrog Borműhely, Bott Pince, Breitenbach Kézműves Pince, Demeter Zoltán, Demetervin, Dénes Hegybirtok, Dereszla Pincészet, Disznókő Szőlőbirtok, Dobogó Pincészet, Dorogi Testvérek Pincészet, Erzsébet Pince, Gizella Pincészet, Gróf Degenfeld Szőlőbirtok, Györgykovács Kispincészet, Ferdinánd Pincészet, Heidi Schröck, Hollóvár Pincészet – Takács Lajos, Karádi-Berger Pincészet, Kardos Szőlőbirtok, Királyudvar, Kreinbacher Birtok, Kovács Nimród Winery, Lenkey Család Szőlészete és Pincészete, Orosz Gábor, Oszvald Lajos, Pannon Tokaj Pincészet, Patricius Borház, Pók Tamás Pincéje, Somlói Apátsági Pincészet, Spiegelberg Borpince, Szepsy Pince, Tokaj Hétszőlő Szőlőbirtok, Tokaj Kereskedőház, Tokaj Nobilis, Tokaj Oremus Szőlőbirtok és Pincészet, Tokaj Pendits, Tokaj Zöld Birtok, Tornai Pincészet, Weinbau Wenzel.

Közülük többen újdonságokkal készülnek, így a kóstolón mutatkozik majd be többek között a Bott Pince 2009-es Határi-dűlőből származó Furmintja, a Gizella Pince 2009-es Szil-Völgy Furmintja, de forgalomba kerülés előtt megízlelhetik Szepsy István 2008-as Urbán Furmintját vagy Györgykovács Imre 2009-es Somlói Furmintját is.

A kóstolóról további információk az alábbi linken olvashatók:
http://www.vinoport.hu/index.php?node=3035

Állandó friss információk a Furmint Februárról a Facebookon:
http://www.facebook.com/#!/pages/Furmint-Februar/260842747411

Kapcsolódó cikkeink