Húsz pálinkaház ötszáz íze a Debrecenben

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 09. 21. 10:55

Húsz pálinkaház közel ötszáz íze közül kóstolhatnak a csütörtökön kezdődött Debreczeni Zamat Pálinka és Pároskolbász Fesztivál vendégei a Debreceni Egyetem előtt felállított rendezvénysátorban.

Az ország minden részéből érkező forgalmazók mindegyike több tucat saját ízzel jelenik meg. A kínálatból idén sem fognak hiányozni a különleges, ritkábban kóstolható gyümölcsök és ízek. A kóstoláson túl a látogatók bepillanthatnak a pálinka elkészítésének folyamatába és megismerkedhetnek az egyes pálinkaházak történetével is – mondta Miklósvölgyi Péter, a szervező Debreceni Campus Kft. igazgatója a fesztivál megnyitásakor az MTI-nek.

Nemcsak a minőségi italokról szól a vasárnapig tartó fesztivál, hiszen tucatnyi debreceni vagy környéki étterem érkezett látványkonyhával és kínálja majd halászlével, haltepertővel, töltött káposztával, borjúpaprikással, illetve még csaknem félszáz finomsággal a látogatókat. „Itt csakis minőségi ételeket lehet majd kapni, a fesztiválon nem lesznek jelen a zenei fesztiválokon megjelenő gyorsételek” – hívta fel a figyelmet a főszervező.

A tavaly elindult gasztrofesztivál folytatja az előző évben megkezdett akcióit, így idén is meghirdették a rendezők a részt vevő éttermek között a sült páros kolbászok versenyét.

Esténként könnyű- és népzenei koncertek fokozzák majd a hangulatot, ahol fellép mások mellett a Csík Zenekar és Földes László Hobo is.

Miklósvölgyi Péter elmondta, hogy szeretnék megismételni vagy akár túlszárnyalni a tavalyi 17 ezer fős látogatottságot, erre pedig jó esélyt lát, hiszen a tavalyi hűvösebb időt hozó októberi időpont helyett idén még tartani fog a Zamat idején a „vénasszonyok nyara.” (MTI)

Kapcsolódó cikkeink