Nemzetközi borszakértők jártak Magyarországon

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 04. 19. 13:01

Nemzetközi borszakértők jártak Budapesten és Tokajban a londoni Institute of Masters és a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA – Hungarian Investment and Trade Agency) együttműködésében – közölte a HITA hétfőn.

A három napos programon 13 országból 35 szakember ismerkedett a magyar borokkal. A HITA tájékoztatása szerint a londoni intézet történetében ez volt az első alkalom, hogy California, Adelaide, Ruszt és Bordeaux mellett Magyarországon is megrendezték az elsőévesek kurzusnapját. Dobos Erzsébet, a HITA elnöke a közleményben hangsúlyozta: egyik fő célkitűzésük, hogy a magyar kis- és közepes vállalkozások, köztük a hazai borászatok részesedése az exportban növekedjen.

Siobhan Turner, a Masters of Wine Intézet ügyvezető igazgatója kiemelte: a magyarországi rendezvényen lehetőségük nyílt arra is, hogy jobban megismerjék a magyar borokat, borvidékeket, bővíthették ismereteiket a magyar borok sokszínűségéről, tájékoztatást kaptak a minőséget biztosító szőlőgazdálkodást és borászati eljárásokat. A HITA közölte, hogy tárgyalásokat folytat a Master of Wine Intézettel a jövőbeli együttműködés további lehetőségeiről.

A Master of Wine Intézetet 1953-ban Londonban alapították. A Master of Wine a nemzetközi borász szakma legelismertebb képesítése, a négy napos vizsgát 1991 óta a világ három nagyvárosában rendezik meg évente: Londonban, Sydneyben és San Franciscóban. A vizsga elméleti, gyakorlati részből és egy disszertációból áll. Az intézetnek jelenleg 288 tagja van a világ több mint 25 országából – írja az MTI nyomán a ProfitLine.hu.

Kapcsolódó cikkeink