Tarnabodi gyermekeket látott vendégül a SPAR

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 09. 23. 11:23

Hátrányos helyzetű gyermekeket látott vendégül a Fővárosi Állatkertben a SPAR, együttműködésben a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal. A tarnabodi gyerekek meglátogatták a hazai állatokat, amik a SPAR új matricás albumában is szerepelnek.

SPAR-allatkert
Egy nemrég végzett kutatás szerint az iskoláskorú gyermekek számára – fénykép alapján – jóval ismerősebb az óriáspanda vagy az oroszlán, mint például a borz, ami őshonos Magyarországon. Léteznek olyan állatok, növények, amik kifejezetten közös örökségünknek tekinthetőek. A hazai élővilág megismertetése és népszerűsítése a gyermekek körében különös fontossággal bír, ezért is jelentette meg új matricás albumát a SPAR, amelyben a sokszínű magyarországi növény- és állatvilág került fókuszba. A SPAR 1 forintot ajánlott fel minden értékesített kék matricacsomag árából a Fővárosi Állatkert első számú alapítványának. A SPAR az Alapítvány a Budapesti Állatkertért közhasznú szervezettel történő együttműködés keretében kapott lehetőséget arra, hogy egy gyermekcsoportot vendégül lásson egy teljes napon keresztül az állatkertben.

– A SPAR és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat együttműködése hosszú évekre nyúlik vissza. Amikor felmerült a lehetősége annak, hogy az állatkertben a SPAR vendégül tud látni egy gyermekcsoportot, nem volt kérdéses, hogy a Szeretetszolgálat által működtetett tarnabodi iskola hátrányos helyzetű tanulóit fogjuk meghívni – mondta Fehér István, a SPAR kommunikációs vezetője. Hozzátette: olyan gyermekekről van szó, akik hátrányos helyzetüknél fogva még nem jártak állatkertben, így nem volt lehetőségük autentikus környezetben sem ismereteket szerezni, sem kikapcsolódni.

Rományi Tamás, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője elmondta: minden olyan lehetőséget megragadnak, ami a társadalom peremére szorult közösségekben élő gyermekek előtt egy kicsit tágítja a világot. Hangsúlyozta: minden új élmény, minden új találkozás kibont egy téglát abból a láthatatlan falból, ami a leszakadó telepeken élő családokat körülveszi.

Az állatkerti séta során a tarnabodi gyerekeket nemcsak a matricás albumok főhőse, Garfield, hanem az állatkert szakértői is várták. Segítségükkel a gyerekek bepillanthattak a kulisszák mögé, s lehetőségük nyílt megsimogatni és megetetni a hazai állatvilág sztárjait, például a mókust, a sündisznót és az uhut, majd látogatást tettek a többi népszerű állatnál is. Az ismeretterjesztő programokat közös fotózkodás és a SPAR ajándékcsomagjai tették teljessé.

Kapcsolódó cikkeink