A Cerbona gyártója kapta a Sikeres vállalkozásokért díjat

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 12. 02. 11:12

A Cerbona termékeket gyártó Naponta Kft. kapta „A díj a sikeres vállalkozásokért” elismerést kis- és középvállalati kategóriában. A díjat Varga Mihály nemzetgazdasági adta át pénteken a cég ügyvezető igazgatójának, Mészáros Tamásnak.

cerbona

A hónap kis és középvállalkozása címet elnyerő társaság 2011 óta foglalkozik a Cerbona müzliszeletek, müzlik, gabonapelyhek, zabtermékek, valamint tészták gyártásával forgalmazásával. A székesfehérvári gyárában készülő Cerbona-termékek közül több termék is piacvezető Magyarországon. A 130 főt foglalkoztató cég az idén 250 millió forintos beruházásból bővítette termelését, új gyártósort állított üzembe, amelyen a puffasztott gabonaszeletei készülnek.

A Naponta Kft. termékfejlesztéseinek eredményeképpen piacra lépett zabszeleteivel, valamint glutén- és laktózmentes müzliszeleteivel és müzlijeivel. A Cerbona gluténmentes poharas müzlijét az idén a világ leginnovatívabb élelmiszerei közé választották, az erről szóló elismerést októberben vehette át a világ legnagyobb élelmiszeripari kiállításán, Párizsban. Jelenleg a müzliszeletek és müzli termékek cukortartalmának természetes alapanyaggal történő csökkentésén dolgoznak a cégnél.

A társaság nettó árbevétele 2016-ban várhatóan 3,4 milliárd lesz, ami növekedést jelent a tavalyi évhez képest.

A forgalom csaknem 20 százaléka az exportból származik, legfontosabb célországa Románia, Görögország, Litvánia és Észtország. A magyar beszállítói arány 60 százalékos.

A cég megváltozott munkaképességű embereket is alkalmaz például csomagoló, adminisztrátor, műszaki adminisztrátor munkakörökben. A cégtől nem idegen a rugalmas foglalkoztatási formák alkalmazása, mint például a munkaidő-keret, kötetlen munkarend és távmunka.

A társaság a Szent István Egyetemmel tervez együttműködési megállapodást. Ennek fókuszában a termékfejlesztés áll, például a termékeik glikémiás indexre gyakorolt hatásának vizsgálata. Társadalmi szerepvállalás keretében civil szervezeteket, köztük a Magyar Élelmiszerbankot, Magyar Máltai Szeretetszolgálatot is támogatja a Naponta Kft.

Cégem és kollégáim nevében büszkén vettem át a Sikeres vállalkozásokért díjat, amellyel a vásárlóink után a Nemzetgazdasági Minisztérium is elismerte azt a munkát, amelyet az elmúlt hat évben a Cerbona megmentéséért és fejlesztéséért tettünk – mondta a díjátadón Mészáros Tamás, a Naponta Kft. ügyvezető igazgatója.

Kapcsolódó cikkeink