Amikor a felhő a gyógyír

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 05. 21. 10:14

A Sanofi a világ egyik legnagyobb gyógyszergyára. Az új gyógyszerek piacra dobása nemcsak anyagi érdeke a cégnek, hanem az új gyógymódokra váró páciensekkel szembeni erkölcsi kötelessége is. A Microsoft-felhő segítségével most mindkét célt hatékonyabban érheti el.

MS_cloud2Amerikában a gyógyszerszabadalmak 20 évig érvényesek, utána bárkinek jogában áll ún. generikus készítményeket gyártani az adott találmány alapján.

„Az óra abban a pillanatban ketyegni kezd, hogy a szabadalom bejegyeztetésére vonatkozó igényünket bejelentettük az illetékes hatóságnál – mondja Joan Affleck, a Sanofi tudományos dokumentációért felelős vezetője. – Addig azonban, amíg egy új gyógyszer eljut a piacra, még sok akadályt le kell küzdenünk.”

Hogy mik ezek az akadályok? Klinikai tesztek és dokumentációk tömegei: a kontrollcsoport tagjainak a beszámolói, ezeknek a naplóknak az orvos szakmai elemzései, a belőlük kinyert adatok megannyi csoportosítása és publikálása az engedélyeztetés folyamatában résztvevő különféle hatóságok szigorú tartalmai és formai(!) elvárásai szerint stb.

Ahogy a szakember találóan fogalmaz: „A gyógyszeriparban nemcsak gyógyszereket gyártunk, hanem dokumentumokat is…”

A Sanofinak ráadásul nemcsak a dokumentumok elképesztő mennyisége okozott kihívást, hanem azok kezelése is: egy-egy új szabadalom különböző aspektusain tucatnyi különböző szakember-csoport dolgozik, gyakran térben és időben is elkülönülten. Mindannyiuk szakmai hozzájárulása nélkülözhetetlen a végeredmény szempontjából, de minél hosszabb ideje és minél több műhelyben folyt a munka, annál időigényesebb és drágább folyamat volt a tanulságok összesítése, egységes kezelése.

„Világos vált, hogy hatékony infokomm megoldásra van szükségünk” – mondja Bhanu Bahl, a Sanofi egyik kutatási vezetője. A világ több mint 100 országában mintegy 110 ezer embert foglalkoztató óriáscég a Microsofthoz és annak szakmai partnereihez fordult megoldásért, amely ezúttal is a felhőből érkezett.

A Microsoft SharePoint szerverre és a jól ismert Office irodai alkalmazáscsomagra épülő Intelligent Content Framework (ICF) – magyarul talán „intelligens tartalom-keretrendszer” – segítségével a tudományos dokumentációk elkészítésének és alkalmazása olyan mértékben újult meg és vált hatékonnyá a Sanofinál, hogy mára érdemben lerövidült az az idő, ami egy terméknek a piacra való bevezetésig a szabadalom bejelentése után eltelik. Mindez pedig dollármilliókban mérhető – nem ritkán pedig emberi életekben is.

Kapcsolódó cikkeink