Az év végéig fedezi Wilhelm Fruzsina ellátásának költségeit a CBA

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 10. 06. 11:25

Az év végéig fedezi Wilhelm Fruzsina ellátásának költségeit a CBA, a későbbiekre a társadalom segítségét is várják, adománygyűjtő perselyeket helyeznek ki a cég üzleteiben – mondta a vállalat kommunikációs igazgatója hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

cba

Az Index hírportál március elején írt arról, hogy a svéd bevándorlási hivatal vissza akarja küldeni Magyarországra azt az árva, értelmi sérült magyar lányt, aki Malmőben élt a nagynénjénél.

Fodor Attila bejelentette: a Wilhelm Fruzsina ellátásához, gyógykezeléséhez szükséges havi mintegy 280 ezer forintnak megfelelő összeget a vállalat tulajdonosai az év végéig felajánlották, majd egy összegben elutalták a múlt héten.

Hozzátette: a társadalom segítségét is kérik ahhoz, hogy Wilhelm Fruzsináék ügye megnyugtatóan rendeződjön: a Ments életet alapítvánnyal közösen száznegyven üzletükben helyeznek ki perselyeket, amelyekbe várják a családot támogató felajánlásokat.

A kommunikációs igazgató kérdésre válaszolva elmondta: ha az adományokból nem jönne össze a megfelelő összeg, akkor kiegészítik.

Közölte azt is, hogy a 21 éves lánynak szeptember óta bejelentett munkahelye van.

Ruff Ágnes, Wilhelm Fruzsina nagynénje a sajtótájékoztatón elmondta: egy hónapja saját felelősségére visszavitte Svédországba a lányt, és azonnal bejelentette. Hangsúlyozta: 39 hónapja van vele Fruzsina, három éve kérvényezték a letelepedési engedélyt, amelynek birtokában a svéd állam fizetné az ellátását. Ezt azonban elutasították, így unokahúgának el kellene hagynia az országot – mondta Ruff Ágnes, aki embertelennek nevezte a svédországi eljárást, és hangsúlyozta: tapasztalatai szerint a svédeket is felháborítja az eset.

Részletezte: Fruzsina „egyetlen esélye” az úgynevezett letelepedési jog, mert ennek birtokában, ha van bejelentett munkahelye, mint európai uniós állampolgár szabadon mozoghat, ám ebben az esetben fedeznie kell az ellátását. Ezt ő nem tudja biztosítani Fruzsinának, ezért nagy segítség a kereskedelmi cég adománya – tette hozzá.

Ruff Ágnes hangsúlyozta: ha Wilhelm Fruzsina két évig dolgozik, öt évig lesz Svédországban, utána pedig „nagyon nagy az esély”, hogy megkapja a letelepedési engedélyt.

Beszélt arról is, hogy a tordasi otthon, ahol unokahúgának élnie kellett volna, nem neki való, mert ott pszichiátriai betegeket kezelnek, a lány „meg volt rémülve”.

Wilhelm Fruzsina arra a kérdésre, hogy miért nem szeretne Magyarországon maradni, úgy válaszolt: „nincs itt családom, nincs senkim”. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink