Csehországban terjeszkedik a Kika

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 09. 26. 11:00

Hat új Kika bútoráruház nyílik a következő években Csehországban – jelentette be az osztrák lánc Csehországért és Szlovákiáért felelős igazgatója.

kika

Jakub Strestik elmondta: vidéki városokban fognak megnyílni az új áruházak. Az igazgató azt is elmondta a Hospodarske noviny napilapnak, hogy a bútor-kiskereskedelmi cég még idén elindítja online üzletét.

A Magyarországon is jelen lévő Kikának jelenleg nyolc áruháza van Csehországban. Az osztrák bútoráruházlánc 2005 óta van jelen Csehországban. Tavaly átszámítva 73,5 millió euró (22,5 milliárd forint) volt az értékesítési árbevétele.

A Kika 8 százalékos részesedéssel a második legnagyobb szereplő Csehországban, a bútor-kiskereskedelmi piacon a svéd IKEA mögött.

Már elegendő pénzeszköz áll a csődeljárás alatt álló dél-koreai szállítmányozó, a Hanjin rendelkezésére ahhoz, hogy kirakodhassanak a teherhajói, amelyek hetek óta vesztegelnek a világ különféle kikötőinek bejáratánál – jelentette be a dél-koreai kormány pénzügyminiszter-helyettese. (tozsdeforum.hu, MTI)

Hirdetés

Kapcsolódó cikkeink