Együttműködési megállapodást kötött a Szegedi Tudományegyetem és a Pick Szeged Zrt.

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 08. 27. 11:20

A kutatás, a fejlesztés valamint az oktatás területét is magába foglalja az a stratégiai együttműködési megállapodás, amelyet a Szegedi Tudományegyetem és a Pick Szeged Zrt. kötött – közölte az egyetem az MTI-vel.

Pick

Az intézmény és a vállalat a korábbiakban is több területen működött együtt, a dokumentum ennek a közös munkának a megerősítése.

Közölték: a jövőben a Szegedi Tudományegyetem és a Pick Zrt. kiemelten együttműködik az alap- és alkalmazott kutatások területén, így folyamat-fejlesztésekben, műszaki-technológiai fejlesztésekben, valamint új termékek fejlesztésében. A megállapodás kitér az oktatásra is: a Pick Szeged Zrt. szakmai gyakorlati helyet biztosít a szegedi egyetem hallgatóinak, gyakornoki programmal támogatja szakmai fejlődésüket, és bekapcsolódik az SZTE tehetséggondozó programjaiba ösztöndíjak révén is – írták.

A Pick Szeged Zrt. – amely a Bonafarm vállalatcsoport tagjaként Magyarország legnagyobb húsipari vállalkozása, országszerte négy városban vannak gyártóüzemei, öt telephellyel, saját üzletlánccal, Budapesten pedig kereskedelmi központtal rendelkezik – támogatja az egyetemi értékek megőrzését, és anyagi támogatást nyújt az egyetemi alapfeladatok megvalósításához.

A világranglistákon előkelő helyen szereplő szegedi felsőoktatási intézmény és az ország legnagyobb húsipari vállalata pályázatokon is indul majd közösen, az együttműködési megállapodás eredményeként kialakított témákra, projektekre pedig külön-külön egyedi megállapodásokat kötnek – áll a közleményben.

A Bonafarm vállalatcsoporthoz tartozik többek között a Pick Szeged Zrt., a Sole-Mizo Zrt. és a Csányi Pincészet Zrt. is. A nyilvános adatbázis a cégcsoport szerint 2014-ben 2,035 milliárd forint nettó árbevételt ért el az előző évi 1,38 milliárd forint után. Mérleg szerinti eredménye a 2013-as 115,491 millió forint nyereség után 502 millió forint veszteséget mutat. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink