Elnőiesednek a jóléti társadalmak

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 08. 04. 08:58

Berlinben, az egykor falakkal lezárt senki földjén ma már ultramodern, csupaüveg-paloták magasodnak, köztük a Ritz Carlton hotel, a Nemzetközi Marketing Fórum helyszíne. Előző két számunkban már tudósítottunk a fő eseményekről, az utolsó részben pedig a női vásárlók hűségét vizsgáljuk és a jövővel foglalkozunk egy sajátos „funky” nézőpontból.

tcc

A „Building Shopper Engagement” (Vásárlói elkötelezettség építése) című rendezvény házigazdája, a TCC meghívta a Stockholmban élő írót, egyetemi tanárt, akit legismertebb könyve, „A funky kapitalizmus” alapján funky professzorként is emlegetnek.

Elnőiesedő jóléti társadalmak

A jelen társadalmak, folyamatok vizsgálata sejteti a jövő alakulását. A globalizáció, a minden országon eluralkodó, bár különböző dialektusban „beszélt” és megélt kapitalizmus, valamint a technika rohamos fejlődése és a tudás növekedése csoportokba, valós és virtuális közösségekbe sodorja az embereket. Az elvárosiasodás számos következménnyel jár, többek között a nők tanulása, társadalmiszerep-vállalása egyre jelentősebb. A nagyvárosokban az egyszemélyes háztartások szaporodnak. A Föld népességének növekedése a következő 15 évben még rohamos lesz, és óriási kihívást jelent.

A 3D nyomtatás elterjedése miatt a megacityk individuális termelő, előállító helyekké válnak, és feleslegessé teszik az Ázsiában olcsón dolgozó tömegeket.

A marketing jövőjéről Kjell Nordstrom magyar tudósokra hivatkozva kijelentette, hogy egyre értéktelenebbé válik, ami tanulható, elmondható vagy leírható, viszont felerősödik a megfoghatatlan, a meg- és ráérzés, az intuíció szerepe, ami a marketingszervezetekre, -feladatokra, és magára a kommunikációra is nagy hatással lesz.

A pontgyűjtés öröme

A TCC megrendelésére a kölni központú Rheingold piackutató két kvalitatív pszichológiai tanulmányt készített. Egyik a lojalitásprogramokat általában vizsgálja, a másik pedig az instore hűségépítést elemzi. A kiskereskedelmi pontgyűjtő programok fogadtatását, a vásárlók viszonyulását áttekintve megállapították, hogy a kereskedelmi partner elkötelezettsége esetén határozott, pozitív irányú elmozdulás tapasztalható a vásárlói magatartásban, a forgalom növekedésében és a kereskedő imázsában.

Főleg a hölgyvásárlók élik meg különös izgalommal, gyűjtőszenvedéllyel a hűségépítő, pontgyűjtő aktivitásokat. Lelkesen kapcsolódnak be, többet költenek, ismerőseikkel beszélnek róla, mert átlátható, valódi, számukra releváns értéket hordoz, és magas minőségű, egyedi dolgokhoz juttatja hozzá őket, amivel jobb háziasszonyok, szakácsok, háztartási menedzserek lehetnek.

A TCC minderre számtalan megoldást kínál, melyeket a lakás különböző pontjait felhasználva mutatott be óriási kiállítótermeiben az ágyneműtől a dekoráción át a konyhai eszközökig. Ezek a hűségprogramok a magyarországi kiskereskedelemben is folyamatosan jelen vannak, melyet a TCC az innovatív és magas minőségű, gyűjthető termékek kínálatával biztosít a vásárlók részére.

Kapcsolódó cikkeink