Kétezer önkéntessel zajlik az „Adni öröm!” akció

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 12. 18. 11:30

A SPAR-csoport 162 üzletében december 16-tól gyűjtenek adományokat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei. Tavaly 262 tonna tartós élelmiszer gyűlt össze a rászorulók részére. Idén az első két nap során összegyűjtött adományok száma azt mutatta, hogy december 21-ig rekordmennyiségű adomány várható.

Foto2_SPAR

Ördög Nóra, a SPAR háziasszonya és Maczelka Márk (SPAR) is bekapcsolódott az adománygyűjtésbe

Országszerte 162 SPAR áruházban szervezte meg hatnapos karácsonyi adománygyűjtését a Magyar Máltai Szeretetszolgálat december 16. és 21. között. Mintegy kétezer önkéntes dolgozik azon, hogy az „Adni öröm!” 19. évében is jelentős mennyiségű adomány gyűljön össze a rászorulóknak. A vásárlók felajánlásait a pénztárak mellett található Máltai-pontoknál fogadják az önkéntesek. A jótékonysági akció elfogadottsága és sikere évről-évre egyre nagyobb: a tavalyi gyűjtés 20 tonnával haladta meg a 2013-ast. Az „Adni öröm!” karácsonyi akcióban a kezdetek óta összesen több mint 2 millió kilogramm tartós élelmiszer jutott el csaknem 1,1 millió rászoruló emberhez Magyarországon. A program fontos eleme, hogy az adományok még karácsony előtt eljussanak az érintettekhez. A jótékonysági akció keretében Ördög Nóra, a SPAR háziasszonya és Maczelka Márk a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. kommunikációs vezetője is beállt az önkéntesek közé, hogy bekapcsolódjon a gyűjtésbe.

A SPAR felajánlást is tett a Máltai Szeretetszolgálat egyik intézménye számára: a tarnabodi Máltai Óvoda és Általános Iskola 1000 kilogramm Regnum húskészítményt kapott a SPAR bicskei húsüzemétől a minőségi gyermekélelmezést elősegítendő.

A SPAR stratégiai partnere a társadalmi célú felelősségvállalás területén a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Az áruházlánc 2010-ben elsőként nyerte el a Máltai Jótékonysági Pont címet, amit egy hosszú és sikeres együttműködés és számos jótékonysági program előzött meg. A közös munka egyik gyümölcse a 200 és 500 forintos címletekben megvásárolható adománykártya is, amelyek értékesítésével 2010 és 2015 között csaknem 50 millió forint gyűlt össze a rászoruló családok, idős és hajléktalan emberek, hátrányos helyzetű gyermekek támogatására. Csak 2014-ben 10 millió forintot tudott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a gyermekéhezés elleni küzdelemre és esélyteremtő programokra fordítani az adománykártyák bevételéből. A kártyák idén decembertől pedig már SuperShop-pontokkal is megvásárolhatóak.

 

Kapcsolódó cikkeink