Nemzetközi díjat nyert a BI-KA Logisztika Kft.

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 02. 04. 11:10

Az előző évinél 620 millióval, 11 százalékkal nagyobb, 5,9 milliárd forintot meghaladó nettó árbevételt ért el tavaly a BI-KA Logisztika Kft., a vállalat ezzel tovább erősítette a szállítmányozási és logisztikai szektorban betöltött szerepét – közölte a vállalkozás ügyvezetője csütörtökön az MTI-vel.

BIKA

Szécsi Gabriella hangsúlyozta: pozitív mutatóikat egy recessziós környezetben érték el, hiszen ez idő alatt a szektorban 14,4 százalékos visszaesés volt tapasztalható. A logisztikában foglalkoztatottak csökkenésével szemben majdnem 18 százalékkal növelte létszámát 2015-ben és már 141 embernek munkát adó vállalkozás.

A bővülés ráadásul nem ment a beruházások rovására, hiszen az elmúlt év nyarán összesen 21 MAN és DAF nyergesvontatóval, illetve Schmitz félpótkocsival bővült a BI-KA gépjárműparkja. Novemberben pedig a 2011-ben és 2012-ben vásárolt vontatókat cserélte le a vállalat, aminek köszönhetően a flotta átlagéletkora kevesebb, mint 1 évre csökkent – emelte ki az ügyvezető.

Szécsi Gabriella kitért arra is, hogy az idén alapításának 25. évfordulóját ünneplő vállalkozás rangos elismerésben részesült már az év elején: a világ egyik vezető mezőgazdasági gépgyártója, a CLAAS csoport ugyanis 1000 beszállítói partnere közül a BI-KA Logisztika Kft-nek ítélte oda a 2015-ös év legjobb logisztikai beszállítójának járó nemzetközi díjat. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink