Párizsiból a baromfi, felvágottból a sertés keresettebb

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 05. 29. 10:43

Még a csemegepult vezet, de az önkiszolgáló kiszerelések aránya növekszik a párizsik és felvágottak piacain. A két készítménytípus tág teret biztosít a fejlesztéseknek. Összetevőkben az egészségesebb táplálkozást tartják szem előtt a gyártók, ízekben bátran kísérleteznek, a csomagolás frissítései pedig főként az észrevehetőséget és az eligazodást szolgálják.

A párizsi és a felvágott még mindig a legnépszerűbb szendvicsalapanyagok közé tartozik, ketten együtt éves szinten több mint 50 milliárd forintos eladást produkálnak. A párizsi például a maga
27 milliárd forintjával a legnagyobb készítménykate-
gória.

Ám értékesítésük tavaly – hasonlóan a húskészítménypiac egészéhez – csökkent az előző évihez képest, tudjuk meg Szántó Zoltántól, a Pick Szeged Zrt. szenior termékmenedzserétől.

– A rendelkezésünkre álló piackutatási adatokból a párizsik esetében 4,85 százalékos, a felvágottaknál pedig 2,66 százalékos csökkenés olvasható ki mennyiségben – mondja Szántó Zoltán.

A két kategória közötti legszembetűnőbb különbség, hogy míg a párizsik között az eladásoknak mintegy kétharmadát a baromfi alapú termékek adják (melyek mögött a sertéspárizsik aránya 28-29, míg a marhapárizsiké alig több mint 5 százalékos), addig a felvágottkategóriában a sertés alapú készítmények aránya 90 százalék feletti.

Lassan erősödik az önkiszolgáló kiszerelés

 Szántó Zoltán szenior termékmenedzser Pick Szeged


Szántó Zoltán
szenior termékmenedzser
Pick Szeged

Habár a csemegepultból egyelőre több termék fogy, mint önkiszolgáló formában (párizsiknál 54,5:45,5 százalék az eladások aránya a kimért javára a Pick Szeged adatai szerint, a felvágottaknál pedig kétharmad-egyharmad), az önkiszolgáló forma lassan, de feltartóztathatatlanul erősödik. Ehhez hozzájárul a csemegepulttal nem rendelkező diszkontok térnyerése is.

– A párizsik szegmensében az önkiszolgáló pultok értékesítése pozitív tendenciát mutatott az utóbbi 1 évben: mennyiségben 6,6 százalékkal, értékben 1,4 százalékkal nőtt – erősíti meg Tóth Tímea Mónika, a Sága Foods Zrt. marketingvezetője. – A csemegepultos értékesítés ezzel szemben visszaesett értékben (5,5%) és mennyiségben (11%) egyaránt. Ezt figyelembe véve bővítettük portfóliónkat, és immár négy ízben (natúr, füstölt, sajtos és „pokoli tüzes”), 90 g-os kiszerelésben kínáljuk készítményeinket fogyasztóinknak. Emellett kétféle 400 g-os midi termékünk is megtalálható. A csemegepultokban 6-féle ízben érhetők el pulykahúsból készült párizsikészítményeink.

A vásárlóknak ugyanakkor a felmérések szerint több mint fele „impulzív”, sok esetben a csemegepult előtt dönt, így egyértelműen befolyásolható a csemegepult által.

– Általánosságban a vásárlók 97 százaléka hetente legalább egyszer vásárol a csemegepultból. Ezen ismérvek alapján még mindig igaz, hogy egy jó élelmiszerüzlet „motorja” a csemegepult lehet – hangsúlyozza Szántó Zoltán. – Mivel kiemelten fontos számunkra, hogy a PICK márkával a párizsikategóriában megőrizzük piacvezető pozíciónkat, illetve a felvágottak esetében tovább növekedjünk, ezért 2014 első felében erőinket a csemegepultos termékek forgalmának növelésére koncentráljuk.

Ennek érdekében számos új, eddig nem használt, PICK logóval ellátott POS-eszköz került kifejlesztésre, amelyekkel ellátták partnereiket. Tőlük számos pozitív visszajelzést kaptak.

– A kereskedelmi partnereinkkel történő szorosabb együttműködés, valamint a vásárlóink még magasabb szintű kiszolgálásának érdekében egy információs füzetet is kaptak kiemelt partnereink. Ebben számos olyan ötlet, illetve praktikus tanács került összegyűjtésre, melyek napi alkalmazásával partnereink sikeresebbé tehetik a csemegepultos üzletvitelüket – mondja Szántó Zoltán.

Vonzóbb lesz a Família

A minőség iránt igényes fogyasztóknak a cég a PICK márka alatt kínálja termékeit. A párizsik közül a legkeresettebb a PICK sertéspárizsi és a PICK Nosztalgia marhapárizsi. A felvágottak közül a legkedveltebbek az olyan hagyományos tradicionális felvágottak, mint az Olasz, Zala, Vadász és Csabai. Kiemelkedő forgalmat mutat fel még a PICK Tavaszi felvágott és a PICK uzsonnaszelet is.

Az árérzékeny fogyasztókat a Família márkanévvel ellátott termékeikkel célozzák meg, melyeket megfizethető áron, és a Pick Szeged Zrt. által garantált, állandó minőségben állítanak elő. A Família szortimentben a legnagyobb forgalmú alaptermékek szerepelnek.

– Tapasztalatunk alapján az elmúlt időszakban elsősorban az alacsony árfekvésű készítmények iránti kereslet növekedett, ezért fejlesztés is elsősorban ezen termékek körében történt. Ilyen újonnan fejlesztett termék a Família kedvenc felvágott is, melynek ízében a baconszalonna füstölt íze és a vöröshagyma dominál – nevez meg egy aktuális újdonságot a szenior termékmenedzser.

Fontos változás, hogy a közeljövőben a Família termékek arculata megváltozik. A megújítással szeretnék elérni, hogy a termékcsalád tagjai egységesebb megjelenésűek, vonzóbbak és szembetűnőbbek, a konkurenciától markánsan eltérőek legyenek.

Kutatásra alapozott megújulás a Ságánál

A Sága pulykahúsból készült termékei a teljes párizsipiacon értékben a második legnagyobb (12,2%-os) részesedést tudhatják magukénak a márkázott termékek gyártói között, informál Tóth Tímea Mónika. A cég a tavasz folyamán megújítja párizsi- és sonkakészítményeit.

– Portfóliónk megújítása előtt alapos piackutatást végeztünk, és a megkérdezettek által meghatározott fontos szempontokat figyelembe véve hoztuk létre megújult párizsikínálatunkat – ismerteti az előzményeket a marketingvezető. – A felmérésből kiderült, hogy a vásárlási döntésben az elsődleges szerepet a friss kinézet és az ízesítés játsszák, ezt követően pedig az ár, a húsminőség (típus, tartalom) és a megbízható márka befolyásolják a választást. A megkérdezettek kifejezetten örültek annak, hogy a Sága párizsik pulykahúsból készülnek, mert a pulykát alacsony zsírtartalma miatt egészségesebb húsnak tartják.

A Sága pulykapárizsik a piaci átlagnál lényegesen magasabb, 60-65 százalékos hústartalommal rendelkeznek. Minden készítmény hozzáadott szója nélkül készül, és gluténmentes, a sajtos ízt kivéve pedig laktózt sem tartalmaznak.

– A receptúra minőségi átalakítása mellett csomagolóanyagaink is megújulnak: az új csomagolás letisztult, színes eleganciája megkönnyíti vásárlóinknak a változatos ízek közötti eligazodást – teszi hozzá Tóth Tímea Mónika.

Ezzel egy időben megújítják népszerű sonkakészítményeik csomagolását is. Új külsőt kap a kétféle ízben elérhető pulykamellsonka és a Selyemsonka termékcsalád, amely bővül egy paprikás ízzel is. A csomagolás különlegessége, hogy változatos szendvicskészítési ötleteket mutatnak be rajtuk a vásárlóiknak.

A megújulást POS és eladáshelyi ösztönző anyagok kihelyezésével, ingyenes termékmintákkal, sajtómegjelenésekkel, rádiókampánnyal és fogyasztói nyereményjátékkal népszerűsítik májustól.

Felvágottak és párizsik széles választéka

A párizsik és felvágottak a ZIMBO Kft. termékstruk-
túrájában is jelentős szerepet képviselnek: tavaly e két termékcsoport a cég teljes értékesítésének jelentős hányadát jelentette.

– Az elmúlt évek során párizsi- és felvágotttermékek sokaságát fejlesztettük ki – idézi fel Kováts Tamás kereskedelmi igazgató. – A kiszerelések sokrétűségét jelzi, hogy a termékek között mind a szeletelt variánsok, mind a rúdáruk megtalálhatóak, melyek közül a legnagyobb forgalmúak: Bécsi, Fokhagymás, Olasz, Soproni, Zala felvágottak, illetve a Marha, Sertés, Tavaszi, Borjú, Uborkás és Delikát párizsi. Az utóbbi években az a tendencia érvényesül, hogy az önkiszolgálós szeletelt kiszerelések forgalma nő a rúdáruk forgalmához képest.

A ZIMBO Kft. felvágott-készítményeiből a Bécsi felvágott, Fokhagymás felvágott és Marhapárizsi váltak be a legjobban, tudjuk meg Kováts Tamástól. Különleges fűszerezésük és magas hústartalmuk miatt a fogyasztók nagy előszeretettel vásárolják. A márkakommunikációt segítik a rendszeresen, így a közeljövőben is megjelenő külön kiadványaik, amelyeket a szaklapokhoz mellékelnek, így nyújtva folyamatos tájékoztatást vásárlóik részére.

– A kiadvány új számában, igaz, nem felvágott-, illetve párizsikategóriában, de ismét újdonságokkal rukkolunk ki – informálja lapunkat Kováts Tamás.

Megújult az Arany Pulyka

A KAISER FOOD Kft. számára is fontos a két kategória. Tavaly jelentős forgalomnövekedést értek el ezekkel a termékeikkel, és idén is nagy hangsúlyt helyeznek rájuk. A csemegepultos és önkiszolgáló termékek esetében két irányban építik a palettát: egyrészről az első áras, másrészről a magasabb árú, minőségben többet ígérő termékek körében is igyekeznek tovább javítani pozícióikon.

– A gluténmentes termékek az egészségtudatos életmód kapcsán igen nagy szerepet játszanak a mindennapi életben. Ennek kapcsán mi is törekszünk ennek az iránynak a bevezetésére és fenntartására – beszél az innovációs munkájuk egyik fontos irányáról Benkő András, a ­KAISER ­FOOD Kft. belföldi értékesítési vezetője.

Saját eladásaikban a párizsik között a kereslet a csemegepultos termékek felé tolódik, amihez hozzájárul, hogy a kategóriában erős a kereskedelmi márkák szerepe, amelyben a cég aktívan részt vállal.

– Arany Pulyka termékcsaládunk megújult a tavasz folyamán: finomabb íz, magasabb hústartalom, új csomagolás várja a fogyasztóinkat – tájékoztat Benkő András. – Még az idén innovációt tervezünk sertéskategóriában is. Arra törekszünk, hogyha megújult sertéspárizsinkat a fogyasztók vakteszten összehasonlítják a legnagyobb konkurensekkel, a miénk legyen a leginkább kedvelt változat.

Az Arany Pulyka párizsik megújulásához az év folyamán különböző kereskedelmi promóciókat társítanak majd, illetve további fejlesztéseken is dolgoznak, amelyekkel már ebben az évben előrukkolnak, ígéri Benkő András.

A Kaiser fogyasztói promóciójában, amely május 2-án indul, és a „Kaiser: Fenséges Nyereményjáték a Császártól” nevet viseli, nemcsak az Arany Pulyka párizsi, hanem az összes önkiszolgáló kiszerelésű párizsi, felvágott részt vesz. A Kaiser márka erősítését célzó promócióhoz óriásplakátos megjelenést társítanak, wobblereket helyeznek ki, a termékek pedig akciós matricát kapnak. A nyereményjátékot hirdetésekkel, rádiós spotokkal reklámozzák.

Matekozni hív
a Kométa

A Kométa 99 Zrt. portfóliójából a Mindennap finom! „kockás” felvágottjai piacvezetők, és a Harmónia párizsicsalád eladása is folyamatosan növekszik, tudjuk meg Bódi Krisztinától, a Kométa 99 Zrt. marketingigazgatójától.

– Mivel ezen termékeink a kategóriának a magasabb árszegmensében foglalnak helyet, így ez duplán pozitív hír, hiszen azt igazolja, hogy a Kométa által képviselt magas minőséget is szívesen választják a fogyasztók – húzza alá.

A szeletelt termékeknél változatos kiszereléseket találni a piacon. A Kométa 99 a Mindennap finom szeletelt termékek csomagolásán kiemelten jeleníti meg a töltősúlyt és a csomagban található szeletek számát, hogy segítse vásárlóit a tájékozódásban.

– Újításunk a párizsikategóriában a Harmónia Olivabogyós párizsi, mely szép sikereket tudhat magáénak, főként a különleges ízek kedvelői választják – jelzi Bódi Krisztina. – Jelenleg fut egy kampányunk „Ön kimatekozta már?” szlogennel, amelyben a tudatos vásárlást szeretnénk hirdetni, felhívva a vevők figyelmét, hogy nézzék meg pontosan, mit rejt a csomagolás töltősúlyban, szeletben, beltartalomban, és ezek figyelembevételével válasszanak.

Sz. L.

Kapcsolódó cikkeink