Új állategészségügyi és takarmányozási rendszert fejleszt a komáromi Solum Zrt.

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 10. 24. 11:02

A Solum Zrt. és a balatonfüredi Adexgo Kft. 555 millió forintos beruházással megkezdte egy új állategészségügyi, szaporodásbiológiai és takarmányozási rendszer kifejlesztését – tájékoztatta a komáromi társaság vezérigazgatója az MTI-t.

takarmany
Vida Sándor elmondta, a két évig tartó munka során folyékony és szilárd kiegészítő takarmányokat és gyógyhatású anyagokat fejlesztenek, amelyek javítják a tejelő tehenek teljesítményét az ellés után, illetve a teljes tejtermelő időszak alatt.
A projekt része a kényszeritató, úgynevezett drencselő készülékek fejlesztése. Az eszközből készül egy alap változat, amellyel egy ember dolgozhat és a tehenek kezeléséhez szükséges kényszeritatást gyorsan, az állatok számára kíméletesen lehetővé teszi, illetve fejlesztenek egy diagnosztikai opcióval bővített változatot, amely a bendőműködés főbb jellemzőiről szolgáltathat adatokat.
A kifejlesztett drencs készülékek és a kiegészítő takarmány-termékcsalád hatékonyságát a Solum Zrt. komáromi tehenészeti telepén üzemi, etetési kísérletekkel, valamint emésztésélettani vizsgálatokkal határozzák meg.
A projekt költségének felét a két társaság vissza nem térítendő támogatásként kapta meg, a másik felét pedig önerőként biztosítják, melyből kétharmad részt a Solum Zrt vállalt.
A meglévő és újonnan gyűjtött termelési, szaporodásbiológia, és állategészségügyi adatok felhasználásával az Adexgo Kft. egy komplex monitoring programot dolgoz ki, ezzel az állattartó telepek, valamint a diagnosztikával foglalkozó szakemberek telep- és egyedspecifikus takarmánykiegészítőket és adagokat állíthatnak össze megelőző, illetve gyógyászati céllal.
Az Adexgo Kft. az egészségvédő hatással rendelkező állati eredetű funkcionális élelmiszerek, valamint takarmány kiegészítők és adalékanyagok gyártása és forgalmazása területén folytat kutatásokat.
A kft. 17 embert foglalkoztat, a 2014-es éves nettó árbevétele meghaladta a 610 millió forintot, adózott eredménye 73 millió forint volt.
A Solum Zrt. a komáromi Klapka György Termelőszövetkezet utódjaként alakult, 130 résztulajdonosa van, 153 embernek biztosít munkát. A vállalkozás 1500 hektár szántót művel, ebből 1200 hektáron gépesített öntözőberendezésekkel.
A zrt. 1500 szarvasmarhát tart, melyből 700 tejelő tehén. Évente 6,8 millió liter tejet értékesítenek. A társaság egyik legjövedelmezőbb ágazata a burgonyatermesztés, 350 hektáron évente 15 ezer tonnát termelnek, a mennyiség 90 százalékát a Lidl és a Spar áruházláncnak értékesítik.
A társaság 2014-ben 3,3 milliárd forint, 2015-ben 3 milliárd forint nettó árbevételt ért el, az adózott eredménye 2014-ben 221 millió, 2015-ben pedig 57 millió forint volt. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink