Vigyázz, kész, Mikulás! Jótékonyság és örömfutás a 3. Rossmann Mikulásfutáson

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 11. 29. 11:10

Immár harmadik alkalommal rendezik meg Budapest szívében a Rossmann Mikulásfutást, azaz ünnepeli több ezer piros ruhába és süvegbe öltözött sportember, családok, baráti társaságok, gyerekek egy vidám és aktív örömfutás keretében a Mikulás-ünnepet. Az óriás puttonyba pedig már hagyomány szerint az intézetben nevelkedő gyerekeket megsegítő ÁGOTA Alapítvány számára folyik a gyűjtés.

mikulasfutas

Idén december 4-én, azaz a Mikulást megelőző vasárnap tartják meg a Rossmann Mikulásfutást a gyönyörűen kivilágított budapesti belvárosban. A világban mind népszerűbb a tél Mikulásfutással való köszöntése, aminek már nálunk is több ezer hódolója akad, hiszen igazán feledhetetlen élmény a bohókás piros ruhás és sapkás futótársasággal átszelni az utcákat.
A Budapest Sportiroda (BSI) által szervezett és a Rossmann Magyarország – amely minden nevezőnek Mikulásruhát is biztosít – támogatásával megvalósuló eseményen két futam is indul (13:00 és 15:00 órakor), melyeken a jó hangulat, a mozgás öröme, sőt, még a hóesés is garantált. Mivel pedig a táv csupán 2,3 kilométer, a rendszeres futók mellett a nagycsaládok, gyerekek, nagyszülők, baráti társaságok számára is jó móka és kikapcsolódás.
A jókedv mellett a Mikulás szellemisége az immár hagyománynak mondható jótékonysági gyűjtésben is megmutatkozik: a helyszínen felállított óriás puttonyba az állami gondozott gyerekek számára felajánlott játék-, írószer-, iskolaszer-adományokat várják, melyeket az ÁGOTA Alapítvány részére juttatnak el.

Kapcsolódó cikkeink