A hungarikumok is fontos szerepet kapnak az újszilvási ágyaspálinka fesztiválon

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 04. 24. 11:25

Több mint húszezer látogatót, mintegy negyven főzőcsapatot, s több tucat árust várnak az idei, már tizedik újszilvási ágyaspálinka fesztiválra. A Bolyhos Pálinkafőzde pünkösd hétvégéjén sorra kerülő rendezvényének díszvendégei az Alföldi Tej, valamint a hungarikumok lesznek.

palinka

A regionális pálinkaünnepet most is a Fesztivál téren (a régi vásártéren) tartják május 23-án és 24-én, fellép mások mellett Dér Heni, a TNT zenekar, Vastag Csaba, az Edda és DJ Dominique – mondta a fesztivál sajtófőnöke az MTI-nek.

Jónás József tájékoztatása szerint a Bolyhos és Fia Bt., a Bolyhos ágyaspálinka brand jogtulajdonosa nem csak saját pálinkafőzdéjének, illetve termékének népszerűsítése miatt szervezi meg 2006 óta minden májusban a fesztivált. Legalább ilyen fontosnak tartják, hogy a nagyközönség a pálinka mellett a térség gasztronómiájával, illetve a helyi és Újszilvás környéki termelőkkel, termékeikkel is megismerkedhessen.

A 2012 óta kétnaposra bővített rendezvényen már tavaly is kiemelt figyelmet fordítottak a hungarikumokra – magyarázta a sajtófőnök. Mint mondta, most egyebek mellett a kalocsai paprikát, a kalocsai porcelánt, a „békebeli” fröccsöt, különböző sajtokat, gyümölcsleveket, az újszilvási Szilváshús Kft. termékeit, illetve a Bertók Méhészet mézeit ízlelhetik meg a fesztiválra látogatók. A hungarikumok sátra mindkét napon délelőtt 10 órakor nyit.

A pálinkafesztivál kísérő rendezvényeként az Alföldi Tej Kft. családi napot tart május 24-én – tette hozzá Jónás József. Megfogalmazása szerint bármennyire furcsa, már a tavalyi rendezvényen is beigazolódott, hogy az ágyaspálinkák kedvelői megszerették a tejet, a „tejesek” pedig a pálinkafesztivált, ezért a Riska-program most sem maradhat el.

Mint ahogy idén is sokan várják a Magyar Pálinka Lovagrend színpompás felvonulását, valamint a főzőversenyt, amelyre több tucatnyi csapat, közöttük két-háromszáz fős kollektívák jelezték részvételüket.

A kétnapos programon a kicsiket vidámpark, a nagyobbakat kézműves és kirakodó vásár várja, a jó hangulatról a sztárfellépőkön kívül helyi és környékbeli együttesek, klubok gondoskodnak – tette hozzá a fesztivál sajtófőnöke. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink