Birkafőzés és székely ételek a bukovinai folklórfesztiválon

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 07. 28. 11:06

A bukovinai székely kultúra mellett a kunsági hagyományokból is ízelítőt ad a Bukovinai Találkozások XXVI. Nemzetközi Folklórfesztivál, a bonyhádi rendezvényen öt ország hagyományőrző együttesei vesznek részt.

szekely kaposzta

A Bukovinából elszármazott népcsoportok hagyományőrzői negyedszázada találkoznak a fesztivál keretében, amelyet Magyarország mellett Romániában, Ukrajnában, Moldovában és Lengyelországban rendeznek meg.

A program leglátványosabb része szombaton az együttesek viseletes felvonulása lesz Bonyhádon – mondta Asztalos Zoltán, a házigazda Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnöke az MTI-nek. Vasárnap a határon túlról érkező székely és más nemzetiségű csoportok a „szomszédolás” elnevezésű program keretében Bonyhád környéki településeken lépnek fel – tette hozzá.

Az idei fesztiválon két, a nemzeti kulturális örökség jegyzékében szereplő hagyományt is bemutatnak. A közönség megismerheti a székelyek jellegzetes betlehemes játékát, a csobánolást, valamint a karcagi birkafőzés tradícióját, amelynek részeként kóstolót tartanak. Székely ételeket is kínálnak majd, ezúttal galuskát, azaz a székely töltött káposztát készítenek. A székely könyvészet sátrában bukovinai székely írókkal vagy róluk készült könyvek szerzőivel – mások mellett Kóka Rozáliával, Albert Gáborral, Móser Zoltánnal – találkozhatnak az érdeklődők, Rudolf László bátaszéki családfakutató pedig a bukovinai származásúak családi kapcsolatainak feltérképezéséhez nyújt segítséget – mondta a szövetség elnöke.

A találkozóra több mint 30 csoport 300 határon túli székely és más nemzetiségű, illetve 300 hazai tagja érkezik; az Al-Duna melletti Hertelendyfalváról, Székelykevéről, Pancsováról, az erdélyi Csernakeresztúrról, Déváról fogadnak hagyományőrző együtteseket, és vendégül látják a Madéfalvai ifjúsági Tánccsoportot. A lengyel Raciborowice Górne, illetve Dzierzoniów táncosai Csátalján, radóci román táncosok Kakasdon, két moldáv együttes Bátaszéken, az ukrán Csernovicból érkező csoport pedig Szekszárdon lép fel.

„A fesztivál lényege, hogy visszanyúl a bukovinai gyökerekhez, azoknak a népcsoportoknak a kultúráját igyekszik megmutatni, amelyek kétszáz éve ott éltek. Kapcsolatuk a táncanyagban is visszaköszön, a székely táncokban van német, lengyel hatás, de a székely kultúra is hatott őrájuk” – mondta Asztalos Zoltán.

A Bukovinai Találkozásokat 1990 óta évente rendezik meg a lengyelországi Jastrowiében, a romániai Hosszúmezőn (Campulung Moldovenesc), Csernovicben, Kisinyovban és Bonyhádon. A 2015-ös sorozatban júliusban Hosszúmezőn a kakasdi Sebestyén Ádám Székely Társulat, Lengyelországban a Csátaljai Székelyek Baráti Köre képviselte a bukovinai székelyeket. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink