Bor- és halünnep csütörtöktől négy napon át Balatonfüreden

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 06. 17. 11:03

A gasztronómiai ínyencségek mellett zenei és gyermekprogramokkal is várja a látogatókat a csütörtökön kezdődő Balatonfüredi Bor- és Halünnep, amelynek programkínálatát sárkányhajó-roadshow is színesíti.

Balatonfured-

Cserép László, a balatonfüredi önkormányzat kulturális osztályvezetője az MTI-nek elmondta, hogy a hagyományokhoz híven a gasztronómiáé lesz a főszerep a a négy település részvételével zajló, négynapos fesztiválon, de minden napra tartogatnak zenei meglepetéseket is.

A borbemutató és borvásár hagyományos helyszínén, a Tagore sétányon várja az érdeklődőket, ahol a helyi és környékbeli pincészetek kínálata mellett a Szekszárd mint vendégborvidék bemutatkozik be.

Első este az opatijai Klapa Melija női kórus áll színpadra, valamint Micheller Myrtill, és zenekara, a Swinguistique is koncertet ad. Pénteken Szalóki Ági énekel, valamint a Vivat Bacchus műsorát is meghallgathatja a közönség. Chiléből és Argentínából érkezik két zenész a hal- és borünneppel egy időben nyíló nemzetközi gitárfesztiválra, ők szombaton este lépnek a hallgatóság elé.

Ugyancsak szombaton tartják a sárkányhajó-roadshowt a Tagore sétány melletti vízfelületen, a Lánchíd Rádió pedig élő műsorral jelentkezik a sétányról. A Heti Válasz közönségtalálkozóra várja az érdeklődőket, és bemutatják a Magyar Konyha balatoni gasztrokalauzának legújabb számát is.

A fesztivál zárónapján a Cimbora Együttes műsorát hallgathatja meg a közönség, Nőügyek címmel pedig Heltai Jenő versei alapján összeállított, zenés estre várják az érdeklődőket Szőcs Artur és Zöld Csaba színművészek. A fesztivál zárásaként a Vodku fiai adnak Cseh Tamás dalaiból összeállított múltidéző koncertet.

Cserép László elmondta azt is, hogy szombaton kora este a Magyar Bor Napja alkalmából megrendezik a Koccintás 2016 elnevezésű akciót figyelemfelkeltő szándékkal. A cél az, hogy minél többen keressék fel a pincészeteket, kóstoljanak, vásároljanak bort, élelmiszert közvetlenül a termelőktől. Az országos akcióval az egy időben koccintók számának nemzeti rekordját szeretnék a szervezők felállítani.

Csopak halászléfőző versennyel, Paloznak szabadtéri filmvetítéssel, Tihany pedig a Levendulafesztivál programjaival csatlakozik a fesztiválhoz – fűzte hozzá. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink