Bővítené az FM az uniós oltalom alatt álló pálinkák számát

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 06. 21. 11:18

Magyarországon 8 pálinka áll európai uniós oltalom alatt, a Földművelésügyi Minisztérium arra törekszik, hogy számukat folyamatosan bővítse, hogy minél teljesebb legyen az ország pálinkatérképe – mondta a földművelésügyi miniszter kedden Budapesten az Országházban, az idei pálinka országkóstoló eredményhirdetésén.

palinka

Fazekas Sándor emlékeztetett, hogy a pálinka és törkölypálinka szó használata az Európai Unióban védelmet élvez. Hozzátette, a pálinka – mint hungarikum – érdekében végzett munka egyik formája a Nemzeti Pálinkakiválóság Program meghirdetése, koordinálása, szakmai és fogyasztói körökben hírnevének megalapozása. Ez a miniszter szerint jó kezdeményezés, amelyet az is jelez, hogy a kiválóság választásával együtt tartják az országos pálinka- és törkölypálinka versenyt.

Az országkóstolóra minden eddiginél több termelő, 51 kereskedelmi főzde 327 tétellel nevezett – mondta.

Fazekas Sándor kiemelte: azt már tavaly is lehetett tapasztalni, hogy az alapanyagok jellemzően gazdag ízvilágú, magas élvezeti értékű magyar gyümölcsök, és ez az idén is így volt.

A miniszter elmondta: hosszú és alapos szakmai előkészítés eredményeképpen született meg a pálinkatörvény tavalyi módosítása, amelynek révén a Pálinka Nemzeti Tanács ez év március 30-án köztestületté alakult. A köztestület származás-, minőség és eredetvédelemmel, a pálinka piacra jutásának elősegítésével, illetve a pálinkának mint nemzeti kincsnek a megóvásával foglalkozik.

Gál Péter, az FM eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a tanács az idén először szervezte meg köztestületként az országos pálinkaversenyt és ezzel párhuzamosan a pálinkakiválóságok kiválasztását. A múlt évi tapasztalatokat hasznosítva, a mostani megmérettetés magas színvonalat képviselt – húzta alá. Hozzátette: az idén a múlt évi 107-tel szemben 177 tételt minősítettek pálinkakiválóságnak.

A zsűri Magyarország idei legjobb pálinkájának címét az Árpád és Vadász Pálinkák – Kisrét Manufaktúra Kft. prémium piros vilmoskörte pálinkájának ítélte. A legeredményesebb pálinkafőzdének járó elismerést ebben az évben az Árpád és Vadász Pálinkák – Kisrét Manufaktúra Kft. kapta. Emellett több arany, ezüst és bronz minősítést, valamint 24 champion díjat is odaítélt a zsűri. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink