Brau Beviale 2015: iparági találkozó szívvel és fejjel

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 07. 01. 11:22

A Nürnberg Messe szervezőinek prágai sajtókonferenciáján részletes tájékoztatást hallhattunk az italgazdaság idei legjelentősebb, beruházási javakat bemutató szakvásáráról, amely november 10-e és 12-e között az italgyártás folyamatláncáról fog szólni. A legjobb minőségű nyersanyagok, csúcstechnológiák, hatékony logisztikai megoldások, valamint pezsgőmarketing-ötletek állnak majd a rendezvény középpontjában.

BrauBreviale

2014-ben 1128 kiállító és 37 200 látogató érkezett a vásárra, mindenekelőtt Németországból (a kiállítók több mint fele), Olaszországból, Nagy-Britanniából, a Cseh Köztársaságból, Hollandiából, Ausztriából, Belgiumból és Svájcból. Mint Andrea Kalrait, a Nürnbergi Vásár projektvezetője elmondta, a kiállítók 93%-a elégedett volt vásári részételének eredményével. 96% nyilatkozott úgy, hogy sikerült elérnie legfontosabb célcsoportjait, és szinte ugyanekkora hányaduk – 94% – kötött új üzleti kapcsolatokat.

A kreatív sörkultúra találkozása a prémium szeszes italokkal
A rendezvén csúcspontja a kreatív sörkultúra és a prémium szeszes italok találkozása lesz. Mivel a Brau Beviale nemcsak az árpaléről, hanem általában az italfogyasztás élvezetéről szól, ezért 2015-ben a kreatív sörkultúra mellett a prémium röviditalok, a borok és az ásványvizek tekintetében is számtalan élmény várja a látogatókat. Öt külön kóstolóbárban sommelier-k vezetik be az érdeklődőket a következő öt témakörrel összefüggő ismeretekbe: komló, maláta, élesztő, specialitások , valamint a differeciálódott italfogyasztáshoz használatos, különböző poharak.

A kreatív sörkultúra témájának mozgatója továbbra is az European Beer Star Award, amelynek 2004 óta a Brau Beviale ad otthont. A Bajor Magánsörfőzdék – a szakvásár eszmei atyja –, valamint a németországi és európai csúcsszervezet által közösen életre hívott verseny időközben a sörágazat egyik legnagyobb ilyen jellegű nemzetközi eseményévé vált. Legutóbb több mint 1600 kézműves sör közül választotta ki a zsűri a győzteseket.

A kézműves sörök piacának helyzete és fejlődési irányai állnak 2015-ben is aEuropeanMicroBrewSymposium középpontjában. Idén is sor kerül az európai kis- és vendéglői sörfőzdék ügyvezetői, tulajdonosai, műszaki vezetői és sörfőző mesterei, valamint a beszállító ipar képviselői részére szervezett népszerű továbbképzésre.

Az új, kommunikatív Brau Beviale Fórum a vásári események sorában 2015-ben is teret biztosít magas színvonalú előadások, workshopok és vitakörök számára.

• PET@Brau Beviale:PET az italiparban
A PET PassionWeek rendezvény keretében megvalósuló PETnology konferencia, valamint PETarena kiállítás révén lehetőség nyílik a „PET az italiparban” téma valamennyi aspektusának megvilágítására és megvitatására.

A Brau Beviale 2015-ben ismét kb. 37 000 vendéget vár: sör- és malátagyártással, az ágazat számára gépek és berendezések előállításával, továbbá üdítőitalok, gyümölcslevek , ásványvizek, borok és tejtermékek csomagolásával foglalkozó cégek képviselőit, illetve kereskedőket és vendéglátó szakembereket.

A vásár új koncepciója, az egyenrangú, pragmatikus eszmecsere, az inspiráló előadások és beszélgetések tökéletes keretet biztosítanak mindannak felvonultatásához, ami a vásárt felkereső látogatókat érdekli. 2014-ben csaknem mindegyikük – 99%-uk – elégedett volt a szakvásár kínálatával.

• Streetfood: a kultusztól az üzletig
Az egyéb szakmai területekről érkezők számára kínálnak esélyt a BrauBeviale keretében sorra kerülő külön rendezvények: foodtruck-ok, streetfood, szabadtéri események, amelyek a kulináris élményt helyezik előtérbe. Ezek a koncepciók néhány év alatt valóságos trenddé fejlődtek. Hogyan is üzemeltethetjük a foodtruck-ot? Hol találjuk meg a megfelelő járóképes alapegységet? Milyen higiéniai előírásokat kell betartani? Hol vásárolhatjuk meg az ételünket? A különleges kulináris élvezetek kínálatára összpontosító üzletággal összefüggő valamennyi lényeges kérdésre választ ad a BrauBevialeúj streetfood témájú rendezvénye.

A szervezők nagy várakozással néznek a kiállítás elé.

Neverchange a winning team! – vagyis Győztes csapaton ne változtass! –, akár ez is lehetne az idei év mottója. A tavaly kialakított koncepció jól debütált, ezért természetesen kitartunk mellette — hangsúlyozta Andrea Kalrait projektvezető.

Akinek nem sikerül eljutnia a vásárközpontba, a városban is hódolhat a különleges italok élvezetének. A „BierErlebnis Nürnberg” a tavalyi nyitányt követően idén ismét várja vendégeit. Számos étterem, kocsma, kávézó kínál karakteres sörspecialitásokat, azok bemutatásával együtt.

A  kiállításról a www.braubeviale.de weblapon lehet tájékozódni.

A sajtótájékoztatón SabineZiener PR referens az idei FachPack kiállításra is felhívta az újságírók figyelmét. A 2015. szeptember 29-e és október 1-je között megvalósuló esemény a legfontosabb európai csomagolási vásárok egyike. Közel 1500 kiállító csomagolási, csomagolástechnikai, logisztikai és hulladékfeldolgozási termékei, valamint szolgáltatásai határozzák meg a FachPack arculatát.
Németországból és a szomszédos országokból mintegy 37 000 szakmai látogatót várnak a rendezvényre, amelynek fókuszában a jelölés és címkézés témaköre áll majd.

A jelölések nélkülözhetetlenek: árufolyamatokat irányítanak, fogyasztói információkkal szolgálnak, egyedi kialakításukkal ösztönzik a vásárlási kedvet, és garantálják a termékek eredetiségét, valamint nyomonkövethetőségét. A kiállítás átfogó képet nyújt a tájékoztatásra (smartlabelling) vagy dekorációként (nicelabelling) szolgáló címkék valamennyi fajtájáról, emellett hatékony címkézőgépek, innovatív kódoló rendszerek, automatikus azonosító rendszerek, a legújabb nyomtatók és nyomtatási eljárások – például digitális és 3D nyomtatás –, precíz lézeres vagy tintasugaras jelölési eljárások és sok más vár felfedezésre az idei FachPack-on.

A kiállításról további információk a www.fachpack.de/programme címen érhetők el.

Kapcsolódó cikkeink