Harminc biobor versenyzett a Hortobágyon rendezett országos mustrán

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 04. 18. 11:01

Kilenc borvidék 30 biobora mérettetett meg a nyolcadik alkalommal megrendezett Országos Pusztai Bioborversenyen a Hortobágyon – közölte Kerekes Sándor, a verseny szóvivője az MTI-vel.

bor-ok

Mint írta, Kaló Imre borász, a szakmai bizottság elnöke szerint a bioborágazat erőteljes fejlődésnek indult, és egyre több termelő lát fantáziát a hazai fogyasztásnak mindössze néhány százalékát kitevő termékben.

A fokozott érdeklődést jelezte, hogy Ausztriából és az Érmellékről is érkeztek bioborok, igaz az utóbbiak egyelőre versenyen kívül indultak. A bírálaton ugyanis csak az akkreditált ellenőrző, tanúsító szervezet által igazolt biominősítésű termékekkel lehetett részt venni – magyarázta Kerekes Sándor.

Ennek megfelelve végül kilenc borvidék 13 pincészetének 30 biobora versenyzett. A Magyar Biokultúra Szövetség, a Magyar Ökogazdálkodók Szövetsége és a Biokontroll Hungaria Nonprofit Kft. által támogatott szerdai versenyen két bor kivételével az összes ezüst-, illetve aranyérmet kapott.

Szászi Endre 2012-es Szent György-hegyi Zeusa és a Pfneiszl Bio Birtok 2009-es Kékfrankosa pedig a csúcsbor címet is megkapta, így indulhat a Biokontroll támogatásával a 2015-ös nürnbergi BioFach – a világ legnagyobb biotermék seregszemléje – versenyén.

Magyarország egyetlen országos bioborversenyét egyébként azért a Hortobágyon rendezik meg, mert itt található a legnagyobb összefüggő, mintegy 20 ezer hektár bio művelésű terület. A Debreceni Borbarátok Társasága által szervezett verseny eredményhirdetését hagyományosan a kihajtási ünnep napján, április 26-án, a Szent György-napi országos biovásár keretében tartják meg. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink