Interaktív sörmúzeum a városháza pincéjében

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 07. 22. 11:10

Sörárium néven a sör és a sörfőzés történetét bemutató, a városháza pincerendszerének felújításával és átépítésével kialakított interaktív sörmúzeum nyílt pénteken Szolnokon.

sor-sor

Az 520 millió forintból, a helyi városháza pincerendszerének felújításával és átépítésével kialakított létesítmény ünnepélyes átadásán Szalay Ferenc, a Tisza-parti megyeszékhely fideszes polgármestere mutatta be az új létesítményt a meghívott vendégeknek.
A vezető felidézte: amikor a törökök elfoglalták a szolnoki várat, már volt sörfőzde a városban, amelyet a hódítók sem pusztítottak el, sőt 1722-re három ilyen üzem is működött a településen. Szolnoknak innentől kezdve az 1960-as évekig folyamatosan volt helyben készült söre.
A Sörárium e hagyományra építve nyolc helyiségben, ezer négyzetméteren mutatja be a sör és a sörfőzés történetét 300 interaktív eszköz segítségével. A Sörmúzeum azonban nem csupán egy különleges, Magyarországon párját ritkító tárlat, hanem stílusos és igényes vendéglátóhely, továbbá valóságos sörfőző manufaktúra is egyben, amely korszerű technológiával, minőségi kézműves söröket állít elő – húzta alá.
Szólt arról is, hogy a beruházásra a város turisztikai vonzerejének növelése mellett azért volt elengedhetetlenül szükség, mert a helyi polgármesteri hivatal összességében 1400 négyzetméter alapterületű pincerendszere hosszú időn át a Tisza jelentősebb áradásai alkalmával térdig érő talajvízzel telt meg. Ez pedig a patinás épület állagát veszélyeztette.
A fejlesztéssel ez a probléma teljes egészében megoldódott, a terület hasznosítása pedig beleillik a turizmust meghatározó kitörési pontnak tekintő városfejlesztési stratégiába. Ennek már megvalósult és előkészítés alatt álló részleteire kitérve a polgármester emlékeztetett: megújult a Tisza-parti sétány, a néhány éve átadott Tiszavirág gyalogos és kerékpáros híd pedig életformaváltást hozott a városban. Vonzó sportberuházások is megvalósultak és új parkok, zöldövezetek jöttek létre.
Bejelentette: szeptember 1-én újabb egyedülálló turisztikai attrakciót adnak át Szolnokon: a katonai repülést 1914-től napjainkig bemutató RepTár interaktív repülőmúzeumot. Emellett hamarosan a Művésztelep felújítása is megtörténik, valamint 2019-re új termálfürdő és a Tisza városi szakaszán új kikötő épül. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink