Környezetvédelmi Guiness rekord kísérlet az italoskartonokkal

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 06. 04. 11:20

Mintegy 500 iskolás és óvodás gyermek részvételével tett kísérletet az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés a legtöbb tejes és gyümölcsleves doboz újrahasznosítási Guinness Rekordjának felállítására. A rekordkísérlettel az IKSZ célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a hulladékká vált italos kartondobozok szelektív gyűjtésének és újrahasznosításának fontosságára. A Millenáris Parkban szervezett rendezvényen várhatóan több mint 1000 kg italos kartont gyűjtöttek össze a résztvevő gyerekek és felnőttek. Az eseményt Budapest II. kerületi Önkormányzata, az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatósága (NHI), a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF), valamint a Sió-Eckes Kft. és a Naszálytej Zrt. támogatásával valósult meg és az Alma Együttes koncertjével zárult.

italoskarton

Mindenki hozott magával még egy dobozt

A rendhagyó környezetvédelmi kezdeményezés keretében 8 óra alatt legalább 1.000 kg italos kartont kellett összegyűjteni a rekord felállításához, a pontos eredmény az esemény utáni mérlegelés során derül ki, de a résztvevőknek várhatóan sikerült elérniük a rekordot. A Guinness Rekord hivatalos felállításához a szervezőknek most az esemény megvalósulását igazoló dokumentumokat, valamint fotókat és filmfelvételeket el kell küldeniük a rekordot tanúsító szervezet részére.

Szuperkukák akcióban

A rekordkísérletre az IKSZ a II. III. és XII. kerületi iskolákon és óvodákon kívül meghívta Budapest minden zöld óvodáját és öko-iskoláját és a legnépszerűbb közösségi portálon is meghirdette az eseményt. A szervezők azt kérték a résztvevőktől, hogy hozzanak magukkal egy-egy üres italos kartondobozt, amit a helyszínen egyszerre laposra tapostak, majd a Budapesten az italos karton szelektív gyűjtésére használt kék fedelű szelektív hulladékgyűjtő edénybe dobtak. Ezek az edények Budapesten ma már minden lakos számára elérhetőek, hiszen a fővárosi házhozmenő szelektív hulladékgyűjtési rendszer kialakítása idén májusban fejeződött be, amelynek keretében 403 ezer új szelektív gyűjtőt helyeztek el a háztartásoknál. Az italos kartonokat a fővárosban a kék, papír hulladék számára kihelyezett gyűjtőedényekbe kell dobni, míg vidéken jellemzően a műanyag hulladék közé.

„A környezetvédelmi szemléletet az IKSZ folyamatosan élményekkel gazdagítva igyekszik valódi ismeretté és tettekké formálni a gyerekek esetében azért, hogy környezetükért felelős felnőtteké. Ezért a mostani eseményen is szórakoztató formában sarkalltuk a gyerekeket az italos kartonok szelektív gyűjtésére”– mondta Baka Éva, az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés igazgatója. „Biztosak vagyunk benne, hogy a mostani eseményen résztvevő gyerekek hosszú ideig emlékezni fognak majd arra, hogy a tejes és gyümölcsleves dobozokat is szelektíven kell gyűjteni” – tette hozzá az igazgató asszony.

Az IKSZ munkájának köszönhetően hazánkban az italos kartonok gyűjtése 10 év alatt 2%-ról 23%-ra nőtt, ez azonban még mindig elmarad a jóval régebb óta környezettudatosan gondolkodó nyugati országokhoz képest. Éppen ezért, az IKSZ több mint 10 éve folyamatosan szervezi szemléletformáló, szelektív gyűjtésre ösztönző programjait, amelyeken ez idő alatt mintegy 300.000 iskolás és óvodás gyermek tanulhatta meg játékos módon, hogy miért is fontos szelektíven gyűjteni a hulladékká vált italos kartont, valamint, hogy hogyan lehet újrahasznosítani azt.

Kapcsolódó cikkeink