Magyarország elnyerte az Exportfejlesztési Világfórum rendezési jogát

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 10. 13. 11:11

Magyarország nyerte el a 2017-es Exportfejlesztési Világfórum rendezési jogát, így jövőre Budapest ad otthont a rendezvénynek – tájékoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-t.

polc2

A 16. világfórumon Srí Lankán tartózkodó miniszter hangsúlyozta: ez komoly elismerés Magyarországnak.
A magyar gazdaság nyitott, a külső tényezők, mint a beruházások, illetve az export alapvetően határozzák meg a magyar nemzetgazdaság teljesítményét. Ezért minden olyan esemény, amely a külgazdaság terén növeli Magyarország láthatóságát, hozzájárul az ország gazdasági növekedéséhez – fejtette ki Szijjártó Péter.
A külügyminiszter elmondta: a világfórumon tartott előadása mellett kétoldalú tárgyalásokat is folytatott. Találkozott Srí Lanka miniszterelnökével, illetve a külügyminiszterrel és a kereskedelmi miniszterrel, valamint az Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bank (Asian Infrastructure and Investment Bank – AIIB) alelnökével.
A polgárháború befejezése és a cunamit követő újjáépítések után Srí Lanka gazdasága új lendületet kapott. Az együttműködésnek jó referenciái vannak, mert a szökőár utáni újjáépítésben Magyarország jelentős szerepet vállalt, másrészt 2006 óta a vízgazdálkodási rendszer egyik legfontosabb szereplője a Fővárosi Vízművek – jelezte a miniszter.
Hamarosan befejeződik Srí Lankán két vízi erőmű építése, amelyben a magyar cég a fővállalkozó, összesen 51 millió euró értékben – tette hozzá.
Szijjártó Péter kiemelte: megállapodás született arról, hogy a vízgazdálkodás továbbra is a kétoldalú gazdasági kapcsolatok zászlóshajója marad. Srí Lankán csak az emberek 47 százalékát látja el vezetékes vízhálózat, ezt a kormány 70 százalékra szeretné növelni, és az ehhez szükséges beruházások elvégzésében a Fővárosi Vízműveknek komoly szerepet szánnak.
Ehhez a finanszírozási hátteret is biztosítani kell, az Eximbank 68,8 millió dolláros hitelkeretet nyitott a Srí Lankára irányuló magyar techológia-export finanszírozása érdekében – közölte, hangsúlyozva, hogy a magyar mezőgazdasági és élelmiszerbiztonsági technológiára is számítanak Srí Lankán.
Az Európai Unió és Srí Lanka közötti gazdasági együttműködés erősítése érdekében Magyarország támogatja, hogy az EU a legkedvezőbb gazdasági partneri státuszt adja meg Srí Lankának és újítsa fel a kétoldalú beruházási párbeszédet – fejtette ki a miniszter.
Megállapodás született arról is, hogy Srí Lanka támogatja Magyarország pályázatát az ENSZ Emberi Jogi Tanácsába a 2017-19-es időszakra – közölte.
Beszámolt arról is, hogy a gazdasági együttműködés megalapozása érdekében Magyarország húszfős ösztöndíjkeretet ajánlott fel Srí Lanka-i diákoknak magyar egyetemeken.
Szijjártó Péter kitért arra is: Magyarország volt az első európai ország, amely együttműködési megállapodást írt alá Kínával az „egy övezet, egy út” koncepcióról, amelynek Srí Lanka az egyik legfontosabb indiai-óceáni láncszeme, az országnak ezért is van fontos szerepe a magyar külgazdasági stratégiában.
A külügyminiszter a világfórumon tartott előadásáról szólva elmondta: a világ gazdasága teljesen új fázisba lép, a digitális átalakulás jelentősége nagyobb, mint a korábbi ipari forradalmaké. Ezért minden országnak meg kell tennie a szükséges lépéseket, hogy sikeres tudjon lenni az új gazdasági-ipari-kereskedelmi korszakban, különösen igaz ez a nyitott gazdasággal rendelkező országokra.
Magyarország a siker érdekében külpolitikáját a külgazdaság szolgálatába állította, a Digitális Magyarország program keretében a vállalatokat, illetve az embereket képessé teszi, hogy az új digitális platformokon zajló kereskedelemből kivegyék a részüket, emellett Magyarország támogatja szabadkereskedelmi megállapodások megkötését – hangsúlyozta Szijjártó Péter. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink