Rozé, rizling és jazz 10 napon át Veszprémben

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 06. 17. 11:08

A magyar jazz és blues kedvelőit várják a Rozé, Rizling és Jazz Napok programjai júliusban 10 napon át a Veszprémfest kísérőrendezvényeként, amelyen a helyi borászok és őstermelők kínálatából is válogathatnak a látogatók – tájékoztatta az MTI-t a Veszprémfest ügyvezetője.

roze

Mészáros Zoltán elmondta, hogy hatodik alkalommal rendezik meg a fesztivált, amelyen július 8. és 17. között 30 koncertet hallhatnak és 30 borász kínálatából válogathatnak a látogatók.

„A rozé a frissesség és a fiatalság üzenetét hozza el a fesztiválra, a rizling pedig mint a balatonfüredi-csopaki borvidék tradicionális fajtája kap helyet a kínálatban. A jazz, akár a bor az idők során, mindig változik, alakul, így kap helyet a programpalettán” – fogalmazott a Veszprémfest ügyvezetője.

Hozzátette: céljuk, hogy a Veszprémfest július 13. és 17. között zajló, nemzetközi fellépőkre épülő, belépőjegyes koncertjei mellett legyen egy mindenki számára elérhető, ingyenes minifesztivál is.

Mészáros Zoltán kifejtette: a Rozé, Rizling és Jazz Napok zenei tekintetben is ellenpontja a Veszprémfest nagyszínpadának, hiszen itt nagyrészt magyar fellépőket lehet majd hallgatni, a programok több mint fele vokális, könnyed jazz, emellett teret kapnak a társműfajok, a blues, a funk, a fusion vagy a rockabilly is.

A színpadot, ahol minden este három előadó mutatkozik be – köztük Pribojszki Mátyás, a Barabás Lőrinc Quartet, Fábián Juli és a Váczi Eszter Quartet – a balatoni borrégió pincészetei veszik majd körbe. Lehet majd kóstolni többek között a Jásdi, a Figula, a Légli, a Konyári és a Laposa borászat kínálatából, de helybéli őstermelők, kézművesek, sajt-, sonka- és csokoládékészítők termékeivel is megismerkedhetnek az érdeklődők – fűzte hozzá Mészáros Zoltán.

Kitért arra is, hogy új helyszínként a városháza előtti teret is bevonják, vendég borrégióként pedig Pannonhalmát fogadják a fesztiválon.

A cél az, hogy az idei esztendőben is elérje a látogatottság a tavalyi 25 ezret – mondta az ügyvezető. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink