Smartmobil 2014: Techpiaci robbanás előtt Magyarország?

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 02. 18. 11:02

Egyre több szó esik arról, hogy hazánk számára kitörési pont lehet a technológiai innováció területének erősítése. Startup fronton érezhetően nagy a mozgolódás, az utóbbi években több, világszinten is sikeres cég (Prezi, Logmein, Ustream, NNG) példája is bizonyította, hogy a magyar fejlesztések a globális piacon is megállják a helyüket. A hazai mobilpiac és tech szektor egyik legnyüzsgőbb rendezvénye, a Smartmobil 2014 (SM 2014) olyan nemzetközi startup gurukat hoz Budapestre, akik tapasztalataik átadásával segíthetik a hazai fejlesztői ökoszisztéma előrelépését.

smartmobil

Az idén ötödik alkalommal, 2014. április 3-án megrendezésre kerülő SM 2014 arra keresi a választ, hogy miként szerezhetné meg Budapest a régió startup központjának pozícióját. Számos külföldi szakember véleménye, hogy a magyar garázscégek fejlesztői potenciálban és kreativitásban jól állnak, viszont hiányzik belőlük a „gyilkos ösztön”, amivel az innovációt piacképes termékké formálják.

Éppen erre a problémára keres megoldást a konferencia azzal, hogy idén rekordszámú nemzetközi előadónak ad helyet, akik New York-tól, Tel-Aviv-ig a világ legpezsgőbb startup hubjaiban szerzett tapasztalataikat osztják majd meg a hazai szakmával. Az egyik legnagyobb és legizgalmasabb név a Google által nemrégiben 1,1 milliárd dollárért felvásárolt Waze lesz. A világ legdinamikusabban fejlődő közösségalapú közlekedési- és navigációs alkalmazását fejlesztő céget Fej Schmuelevitz, alelnök képviseli majd. Érkeznek még neves startup szakemberek továbbá Londonból, Amszterdamból, Dublinból és Stockholmból is, hogy átadják azt a tudást, amitől ezek a városok sikeres technológiai központokká tudtak válni.

Az élményekre bukunk

Az SM 2014 egy másik slágertémát, a változó médiafogyasztási trendeket is boncolgatja majd, melyek szerint egyre inkább a szórakoztatás és élmények közvetítése válik a média fő funkciójává. Ennek apropója, hogy a hazai piacon nemrégiben indultak el az olyan újgenerációs előfizetéses zene-, televíziós- és filmszolgáltatások, mint a Spotify, melyek alapjaiban formálhatják át a magyar felhasználók médiafogyasztói szokásait. Emellett a telekommunikációs piac jövőképe és kihívásai is terítékre kerülnek: ebben a témában többek között Marc Sommer, a Deutche Telekom európai marketing vezetője és a csoport partnerkapcsolatokért felelős vezetője tart előadást.

Kockázati tőkésektől az app fejlesztőkig

A konferencia az előző évekhez hasonlóan a fentieken kívül is igen színes programmal várja a résztvevőket. Az SM 2014 továbbra is mélységében járja körbe a fejlesztői-, banki-, marketing-, telekommunikációs-, entertainment-, egészségügyi-, UX-, biztonság-, vállalati marketing-, játék- és smarthome piac aktuális mobiltechnológiai kérdéseit. Összességében közel 100 nemzetközi és hazai előadó vesz majd részt az eseményen kockázati tőkecégek vezetőitől a legjobb hazai alkalmazásfejlesztőkig. Továbbá az SM 2014 otthont ad majd egy, a hagyományostól eltérő, baráti hangulatú techpiaci állásbörzének is.

Támogatók és partnerek

Az SM 2014 főtámogatója a Magyar Telekom. A rendezvény további támogatói a Sanoma, a Ringier, az IBM, a Logmein és a Microsoft.

A rendezvényre 2014. március 1-ig kedvezményes áron lehet regisztrálni.

További információ és regisztráció: smartmobilhq.hu // facebook.com/smartmobil

Kapcsolódó cikkeink