Wáberer György lett „Az év üzletembere” 2014-ben

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 12. 01. 11:16

Wáberer György, a nemzetközi fuvarozással foglalkozó Waberer’s International Zrt. elnök-vezérigazgatóját választották meg „Az év üzletemberének” 2014-ben. Az EY nemzetközi tanácsadó és könyvvizsgáló cég által alapított díjat idén tizenegyedik alkalommal adták át Magyarországon.

EOY_2014_4

Az EY „Az év üzletembere” elismerést és a hozzá kapcsolódó három különdíjat ünnepélyes gálaest keretében adták át szombaton Budapesten. A program Független Bírálóbizottságának döntése alapján 2014-ben „Az év üzletembere” Wáberer György, a Waberer’s International Zrt. elnök-vezérigazgatója lett. A „Példakép” elismerést Zettwitz Sándor, az orvos diagnosztikai eszközöket gyártó77 Elektronika Kft. ügyvezetője kapta. A „Merész újító”Dr. Rózsa Balázs, a lézerszkennelő mikroszkópokat fejlesztő Femtonics Kft. tulajdonosa lett. A „Jövő ígérete” címet Györkő Zoltán, az IT-biztonsági szoftvergyártó Balabit IT Kft. társalapítója nyerte el.

„Az programunk keretében hazánkban már tizenegyedik éve díjazzuk azokat a vállalkozókat, akik sikeresen és jövőbe mutatóan válaszolnak a gazdasági, társadalmi változásokra. Európa és hazánk egyik legnagyobb ilyen kihívása jelenleg a munkahelyteremtés szükségessége. Ahhoz, hogy Magyarországon új munkahelyek jöjjenek létre, exportképes vállalkozások kellenek. Az exportképességhez pedig minőségre, hatékonyságra és innovatív szemléletre van szükség. Az idei évben is olyan üzletembereket díjaztunk, akik rendelkeznek ezekkel a tulajdonságokkal és a nemzetközi piacon is képesek helytállni” – mondta Havas István, az EY vezérigazgatója.

Idén a pályázók elsősorban az IT- és a szolgáltató szektorból kerültek ki. A megmérettetésen induló vállalkozások összbevétele megközelíti a 250 milliárd forintot, az általuk foglalkoztatottak száma pedig eléri 7500-at. A budapesti jelöltek mellett számos vidéki üzletember pályázott, többek között Debrecenből, Pécsről, Székesfehérvárról és Sopronból is érkeztek vállalkozók. Idén a legfiatalabb cégvezető 30 éves volt, míg a legidősebb a 81. életévét töltötte be.

Független bírálóbizottság döntött a díjakról

Az EY díjazottjait minden évben egy független bírálóbizottság választja ki, nemzetközileg felállított kritériumrendszer alapján. A döntésben a díjazott által vezetett társaság eredményei mellett meghatározó szerepet játszik a stratégiai szemlélet, a személyes integritás, a kockázatvállalási hajlandóság, a nemzetközi hatás, valamint az innováció iránti elkötelezettség.

Idén a Független Bírálóbizottság tagjai: Bárány László, a MasterGood cégcsoport tulajdonosa, a Felelős Családi Vállalkozások elnöke; Joerg Bauer, a GE Magyarország elnöke; Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója; Galambos Márton, a Forbes magazin főszerkesztője; Legeza Péter, pénzforgalmi szakértő, a GIRO volt vezérigazgatója; Nátrán Roland, az Exim vezérigazgatója; valamint Dr. Vinnai Balázs, a Misys Digital Channels üzletágának vezetője, az EY Az év üzletembere díj 2013-as fődíjasa.
Európában is vezet a magyar vállalkozó

Az EY „Az év üzletembere” fődíjat idén elnyerő, Wáberer György teljesítményét már második alkalommal ismerte el a Független Bírálóbizottság. Az üzletembernek 2005-ben a „Merész újító” különdíjat ítélték oda.

A győztes üzletember húsz éve, egy csőd szélén álló társaság megvásárlásával indította vállalkozói karrierjét. Irányításával az akkoriban félmilliárd forintos éves veszteséggel működő cég mára Európa egyik legnagyobb közúti fuvarozói vállalkozásává fejlődött. Hatékonysága, és újszerű üzleti modellje révén a cégpiacvezető a nemzetközi szállítmányozás és a logisztika területén Magyarországon és Közép-Európában egyaránt.

A tavaly több mint 450 millió eurós bevételt elérő társaság jelenleg több mint 5200 embert foglalkoztat. Wáberer György intézkedéseinek eredményeként a cég a válság győzteseként minden évben kétszámjegyű növekedést ért el, a vállalat pedig árbevételének 2020-ig történő megduplázását tűzte ki célul.

Magyar orvosdiagnosztikai eszközök a világ száz országában

A „Példakép” különdíjat idén Zettwitz Sándor, a 77 Elektronika Kft. ügyvezetője nyerte el. A díjazott 1991-ben lépett be a 77 Elektronikához, amelyet 2002 óta egymaga vezet. A kezdetben négyfős családi vállalkozás egy több mint 200 főt foglalkoztató vállalattá nőtte ki magát, amely saját fejlesztésű orvosdiagnosztikai termékeit a világ 100 országába exportálja. Személyes és laboratóriumi használatra egyaránt gyártanak egyebek mellett vércukormérő és vizeletvizsgáló rendszereket. A folyamatos innovációnak és a külföldi terjeszkedésnek köszönhetően a társaság a gazdasági válság ellenére is növelni tudta árbevételét, 2014-re az előző évihez képest várhatóan 30 százalékot meghaladó növekedést prognosztizál.

Lézerszkennelő mikroszkópokat fejleszt a „Merész újító”

Dr. Rózsa Balázs, a Femtonics Kft. tulajdonosa korábban nem látott diagnosztikai megoldások fejlesztésével érdemelte ki a „Merész újító” különdíját. A rövid idő alatt az orvostechnika élvonalába került cég a Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetéből indult világhódító útjára. A vállalat a legkorszerűbb idegtudományi kutatásokra optimalizált, két- és háromdimenziós képalkotásra alkalmas, lézerszkennelő mikroszkópok fejlesztésével, gyártásával és értékesítésével vált világméretű vállalkozássá. A termékfejlesztés során több mint egy tucat nemzetközi szabadalmat is bejegyeztetett a cég, amelynek eszközeit mára nemcsak itthon, hanem német, francia, holland, angol, svájci, kanadai, amerikai és ausztrál kutatóközpontokban is alkalmazzák.

A Facebook IT-megoldásokat a „Jövő ígérete”

A „Jövő ígérete”, Györkő Zoltán, a Balabit IT Kft. társalapítója lett. A díjazott 2000-ben szerzett diplomát műszaki informatikus mérnökként a veszprémi Pannon Egyetemen. Tanulmányainak befejezését követően egyetemi évfolyamtársával, Scheidler Balázzsal közösen alapította meg a BalaBit IT Kft-t. A garázscégként indult kétfős szoftverfejlesztő vállalkozás ma 160 embert foglalkoztat, képviselettel rendelkezik Németországban, Franciaországban, Oroszországban, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban is. Évi átlagosan 30-40 százalékos árbevétel növekedésével a társaság ma az egyik legsikeresebb technológiai vállalat Magyarországon és a közép-európai régióban.

Monte-Carlóban képviseli Magyarországot Wáberer György

A díj kiírásának megfelelően Wáberer György képviseli 2015-ben Magyarországot az EY World Entrepreneur Of The Year gálán Monte-Carlóban. A világversenyen az egyes országok fődíjasai vesznek részt. Hasonlóan a nemzeti versenyekhez, itt is kiemelkedő üzletemberekből és világszerte elismert szakemberekből álló bírálóbizottság hoz majd döntést a legkiválóbb nemzetközi vállalkozó személyéről.

Kapcsolódó cikkeink