Aránytalan terhet jelent a húsiparnak az elektronikus útdíj

A takarmányár várható csökkenése csak kismértékben jelentkezhet az élősertés-árakban. A hízlalók veszteségeiket enyhítenék, a húsipar pedig az e-útdíj káros hatásaitól tart. A vágóállatok áprilisi termelői árszintje 3,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – közölte legfrissebb adatsorában a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Míg a vágómarha felvásárlási ára 23,7 százalékkal...

Egyre népszerűbbek az ízesített sörök

Üdítőből kevesebb fogy, a sör eladása viszont nő, népszerűek a citromos és narancsos ízek. A gyümölcslével kevert söröket a nők is nagy kedvvel fogyasztják. Citromos sört kaptak ajándékba az árvízi védekezés résztvevői. A Heineken által felajánlott 15 ezer doboz ital citromlével készült, alkohol sem volt benne. A sör teljes hiánya...

Idén bővülhet a globális reklámpiac

Újabb előrejelzés jelent meg a globális hirdetési piacról, a Magna Global prognózisa szerint az idén 3 százalékkal bővülhet a szegmens, jövőre azonban már 6 százalékos növekedés jöhet. Az Egyesült Államok továbbra is a legnagyobb hirdetési piac, de részesedése csökken, miközben Latin Amerikáé és az Ázsia/Óceánia régióé nő. Az idén világszerte...

Növelni akarja a magyar agrárgazdaság lobbierejét Brüsszelben a NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) feltett szándéka, hogy növelje a magyar agrárgazdaság lobbierejét Brüsszelben – mondta Győrffy Balázs hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. A NAK elnöke szerint erre azért van szükség, mert a magyar mezőgazdaság finanszírozási forrásainak jelentős hányada az unióból származik. Ezért az unió székhelyén való jelenlét különösen fontos a magyar...

Változások évének toplistája

Szűkül a kiskereskedelmi láncok mezőnye. Már hiányzik a 2012. évi toplistáról a Cora, míg a Match és a Profi utoljára szerepel rajta. Koncentrálódik a ­piac. Sok más változás mellett a toplista tükrözi azt is, hogy a „plázastop” felfüggesztette a nagy eladóterű üzletek szerves terjeszkedését. Bár a táblázatban szereplő tizenhárom vállalat...

Randstad: Elvitte a válság a vállalkozó kedvet

Az elmúlt évtized gazdasági változásainak hatására csökkent az önfoglalkoztatók száma Magyarországon, viszont egyre többen vállalnak munkát határozott idejű szerződéssel. A Randstad által készített riport alapján nőtt a részmunkaidőben dolgozók aránya is, főleg a fiatalok és a nők körében. Különböző válságkezelési stratégiák rajzolódnak ki régiónként és munkaviszony-típusonként a rugalmas foglalkoztatási formákkal...

Nielsen: továbbra is piacvezető a Tesco az élelmiszer-kiskereskedelemben

Szintén hagyományosan a negyedik helyet foglalja el a Spar, ezúttal 421,2 milliárd, az ötödiket pedig a Reál 370 milliárd forint éves forgalommal. Újra a Tesco áll a legnagyobb forgalmú élelmiszer-kiskereskedelmi láncok toplistájának élén, 2012-ben elért 709 milliárd forintos forgalmával. Utána, ahogyan évek óta, magyar tulajdonban lévő két lánc következik; a...

KPMG: sikeresen pályáztak uniós támogatásokra a magyar borászatok

Sikeresen pályáztak uniós támogatásokra a magyar borászatok, a húsz legnyereségesebb hazai társaság összesen 5,8 milliárd forintot nyert el az idén záródó hétéves uniós programozási ciklusban – közölte a KPMG tanácsadó cég csütörtökön. Három önálló támogatással segíti a borászatokat az EU a 2013-ig tartó jelenlegi pályázati időszakban. A húsz legnagyobb adózás...

Bisnode: az előző évhez képest csökkent január-márciusban a “bedőlő” cégek száma

Az előző év egészére vonatkozó 4,08 százalékról 3,79 százalékra csökkent az első negyedévben a bedőlő, azaz felszámolás vagy csődeljárás alatt álló cégek arányát követő mutató – közölte a Bisnode üzleti információs szolgáltató csütörtökön. A társaság először adta ki a bedőlések arányának változását követő indexét, és nem közölt az előző év...

Kevesebb lehet a meggy a tavalyinál

Az Állami Gyümölcstermesztési Kutatóintézet munkatársai országos szinten a tavalyinál 5-10 ezer tonnával kevesebb meggyre számítanak az idén – közölte az intézet az MTI-vel. A közlemény hangsúlyozza, hogy a szakemberek között eltérő becslések vannak, a Fruit Veb munkatársai szerint országosan körülbelül hatvanezer tonna meggytermésre lehet számítani, ami hozzávetőleg a tavalyi terméssel...