A magyar eladók végzik a legnagyobb örömmel munkájukat

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 06. 21. 11:40

Magyarországon végzik a legnagyobb örömmel munkájukat az értékesítéssel foglalkozó, illetve a szolgáltató iparban dolgozó munkavállalók Európában, a második és harmadik helyet Lengyelország és Litvánia szerezte meg – derül ki egy friss kutatásból. A világ legnagyobb próbavásárlásokkal foglalkozó cégeket tömörítő szervezete (Mystery Shopping Providers Association – MSPA) tette közzé a 2016 első negyedévére vonatkozó Net Happiness felmérés adatait. A kutatás azt vizsgálja, mennyire szolgálja ki örömmel a munkatárs a vásárlót.

polc-

Mindhárom ország a kezdetektől, 2014 óta részt vesz az MSPA Europe Net Happiness Score (NHS) felmérésében. A jelenleg vizsgált első negyedévben mindegyikük több mint 1200 választ gyűjtött össze, melyek átfogóan kiterjedtek az összes fontos iparágra. A magyarországi adatokat többek között a ClientFirst Consulting biztosította.

A legjobb eredményt idén Magyarország érte el 60 ponttal, mögöttünk a lengyelek és litvánok végeztek 55 ás 51 ponttal. Az eredmények azonban egész Európában pozitív tartományban vannak.

Az egyes ágazatokat vizsgálva az egészségmegőrző és szépségápolási (Health & Beauty) szektorban voltak a legboldogabbak a munkavállalók Európa szerte az év első negyedévében (64 pont), de nem sokkal lemaradva a pénzügyi szektor (53 pont) és a szabadidő ágazat (51 pont) is az élen végzett.

„Kutatásainkból pontosan tudjuk, hogy a vásárlói élményt rendkívüli mértékben befolyásolja az eladó viselkedése, többek között az, hogy örömmel szolgálja-e ki a vevőt. A Net Happiness Score mérés az egyike azoknak a programoknak, melyen keresztül egész Európában népszerűsítjük a mystery shopping (próbavásárlás) módszer, management eszköz értékét, és ezen keresztül az MSPA tagvállalatokat.” – hangsúlyozta Mózes István, a ClientFirst Consulting ügyvezetője, az MSPA Europe Igazgatóságának tagja.

Kapcsolódó cikkeink