A magyar hús az elsők között mehet Oroszországba, ha feloldják az embargót

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 03. 20. 11:38

Az orosz embargó esetleges feloldásával összefüggésben orosz szakértők húsfeldolgozó cégeket ellenőriznek Magyarországon, Görögországban és Cipruson április 6-ától – közölte szombaton az orosz állategészségügyi és növényvédelmi szövetségi szolgálat, a Roszszelhoznadzor egyik vezetője.

marhahus

A Govorit Moszkva rádiónak Alekszej Alekszejenko rámutatott arra, hogy a három ország kérésére végzik el a munkát, az erre vonatkozó felkéréseket két-három hete kapták meg.

A Roszszelhoznadzor illetékese szerint egyelőre nincs végleges vállalati lista. Alekszej Alekszejenko nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a három ország esetében Oroszország feloldja az élelmiszerembargót, de hozzátette: az intézkedést a kormány hozta meg és csak is az vonhatja vissza.

Korábban a Roszszelhoznadzor vezetője azt mondta, hogy a magyar, a görög és a ciprusi termékek kerülnek először orosz piacra az embargó feloldása után. Szergej Dankvert, akit az interfax.ru idézett, azt mondta, hogy „vizsgálják szakértők küldését Magyarországra, Görögországba és Ciprusra. Feladatuk auditálni a szállítókat azzal a céllal, hogy amint az Oroszország által válaszként hozott embargót Moszkva feloldja, ezek az országok azonnal exportálhassanak”.

Hozzátette: az embargó feloldása után a Roszszelhoznadzor csak azoknak a cégeknek enged bejutást az orosz piacra, amelyek átestek az Eurázsiai Gazdasági Unió szakértőinek ellenőrzésén. (Az Eurázsiai Gazdasági Unió tavaly május végén jött létre Oroszország, Kazahsztán és Fehéroroszország részvételével.)

Válaszul az ukrán válság miatt kivetett nyugati büntetőintézkedésekre, Oroszország tavaly augusztus 7-ével vezetett be teljes embargót a marhahús, a sertéshús, a gyümölcs- és zöldségtermékekre, baromfi, hal, sajt, tej, tejtermék behozatalára az Európai Unióból, az Egyesült Államokból, Kanadából, Ausztráliából és Norvégiából.

Augusztus 20-ával a listáról lekerültek a burgonya- és hagymavetőmagok, a hibrid csemegekukorica és zöldborsó, a laktózmentes tejtermékek, bizonyos vitaminok és íz-adalékanyagok, továbbá protein koncentrátumok. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink