A román parlament az élelmiszerpazarlás csökkentését célzó törvényt hozott

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 10. 19. 10:59

Az élelmiszerpazarlás csökkentését elősegíteni hivatott törvényt szavazott meg a román képviselőház kedden, megkönnyítve az élelmiszeradományozást szociális intézmények részére.

Bukarest

A jogszabályt a Szociáldemokrata Párt (PSD) egy képviselője kezdeményezte. A törvény egyik fő rendelkezése arra kötelezi a nagy üzletláncokat, hogy adományozzák kórházaknak, gyermekotthonoknak vagy egyéb szociális intézményeknek a szavatossági idő lejárta előtt lévő, még fogyasztható élelmiszereket. Arra is kötelezik az üzleteket, hogy akciós áron értékesítsék az ilyen termékeket.
A jogszabály korlátozza az élelmiszerek megsemmisítését, és előírja, hogy állatmenhelyekhez kerüljön a lejárt szavatosságú, emberi fogyasztásra már nem alkalmas élelem, illetve komposzt vagy biogáz készüljön belőlük. A jogszabály 1000 lejtől (70 ezer forint) 10 ezer lejig (700 ezer) terjedő pénzbírságot ír elő a rendelkezések megsértése esetére.
Ugyanakkor szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy Romániában az elpazarolt élelmiszermennyiség mintegy feléért a vásárlók a hibásak, ugyanis a lakossági hűtőszekrényekből kerül a szemétbe nagyon sok étel. A szakértők nehezményezték, hogy a most megszavazott törvény nem ír elő intézkedéseket ennek visszaszorítására.
Románia az Európai Unióban a kilencedik helyen áll a kidobott élelmiszermennyiség szempontjából, ami azt jelenti, hogy évente 2,2 millió tonna élelem vész kárba. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink