Átvették a hatalmat a vásárlók

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 05. 12. 13:56

Az új fogyasztók új marketingstratégiát igényelnek – mutatott rá Sas István címzetes főiskolai tanár a Kereskedj Okosan! Retail Konferencián tartott előadásában, és be is mutatta, hogy mi ennek az ABC-je. Adni, Bevonni és pontosan Célozni – erre kell törekedniük a kereskedőknek is. A konferencián az áruk nyomon követésének jelentőségéről is szó esett.

A fogyasztói hatalomátvétel korát éljük – kezdte előadását Sas István, rögtön hozzátéve, ez azzal jár, hogy teljesen más típusú vásárlókkal találkoznak a kereskedők, mint korábban. Bárki, bármikor, bárhonnan elérhet információkat az új eszközöknek köszönhetően – vagyis a fogyasztók bármikor megnézhetik az árakat, összehasonlíthatják azokat, másodpercek alatt megtalálják a terméket, bárhol is legyen.

A marketingszakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a gondosan felépített, reklámokkal, PR-aktivitással támogatott imázst akár órák alatt lerombolhatja egy negatív vásárlási élmény, amit a közösségi oldalakon oszt meg a fogyasztó és villámgyorsan sok ezer emberhez jut el, alapvetően befolyásolva az ő véleményüket is. Itt érkezik el az új marketing ABC-jének jelentősége: Az A azt jelenti, hogy adni kell, vagyis a figyelméért, hűségéért, támogatásáért nyújtsunk neki valamit. Nem feltétlenül valami olcsó ajándéktárgy a célravezető, sokkal inkább az, ha élményt tudunk kínálni. A B a bevonást jelenti, míg a C a célzást, aminek pontosnak kell lennie.

Jogszabályi előírások, illetve a fogyasztók minél jobb kiszolgálása is arra ösztönzi a kereskedőket, hogy nyomon kövessék az általuk kínált termékek teljes életciklusát. A GS1 Magyarország igazgatója, Krázli Zoltán és Pálenik Elza, a METRO Kereskedelmi Kft. operációs minőségbiztosítási vezetője új, okoseszközökre építő megoldást mutattak be.

A szabványosítást látják a leginkább járható útnak a nyomon követésben a GS1 Magyarországnál – mondta el előadásában a társaság vezetője. A cég által kifejlesztett szabványos megoldás egy összetett vonalkód segítségével teszi lehetővé, hogy akár a pénztárgépekig eljussanak az adott termék életciklusával kapcsolatos információk. Az általuk létrehozott rendszer révén egységesíteni lehet a különböző szereplőknél használt módszereket, így ha esetleg probléma van, visszahívásra vagy információra van szükség, sokkal gyorsabban hozzá lehet jutni a megfelelő adatokhoz.

Kapcsolódó cikkeink