Beindult a QR-kódos fizetés

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 07. 23. 13:10

Beindulni látszik a mobilfizetés Magyarországon. Az okostelefonokra letölthető applikációt már 30 ezer felhasználó telepítette, a készülékek és a fizetési alkalmazást jegyző vállalatok számának növekedésével jelentős növekedésnek indulhat a rendszer. A szolgáltatáshoz kapcsolódó QR-kódos fizetés az egyik kitörési pontot jelentheti.

A legfrissebb adatok szerint a MasterCard, az FHB Bank, a Cellum Csoport, a T-Mobile, és a Telenor együttműködésével tavaly ősszel indított MasterCard Mobile szolgáltatást – mely 2011. októberi debütálása óta jelentősen kibővült – eddig közel harmincezer felhasználó töltötte le.

Az együttműködésben részt vevő cégek szakértői szerint a mobilfizetés komoly ugrás előtt áll Magyarországon – ősszel érkezik a program következő verziója -, az előrelépésben fontos eszköz lehet a QR kódos fizetés elterjedése. A jövő év végéig a QR-kóddal fizetni képes vásárlók száma elérheti azt a kritikus határt, azaz a mintegy 200 ezer okostelefon felhasználót, amit meghaladva a hazai kereskedők jelentős részének üzletileg is megtérülő befektetést jelenthet a QR-kódok kihelyezése, a QR-kódos fizetés megvalósítása – hangzott el a fizetési alkalmazást jegyző vállalatok közös sajtótájékoztatóján. Az elmúlt hónapok fejlesztései lehetővé tették, hogy ma már QR-kód és mobiltelefon segítségével fizethetünk taxiban, bevásárolhatunk utcai plakáton lévő termékek QR-kódját lefotózva, vagy civil szervezeteknek küldhetünk biztonságosan és egyszerűen adományt.

A QR-kód egy pontokból álló grafikus kód; nevét az angol Quick Response (gyors válasz) rövidítéséből kapta. A QR-kód hibatűrő képessége és az a tény tette különösen népszerűvé, hogy számos különböző típusú írásjel (pl. európai, kínai) kódolható a segítségével.

Felmérések szerint 2012 első három hónapjában, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban az okostelefon-tulajdonosok 14,5 százaléka használta QR-kód olvasására készülékét, vagyis összesen 14,2 millió felhasználó. Többségük (50,9%) magazinban vagy újságban talált kódot szkennelt be, de a csomagolásokon látható QR-kódok is jelentős, 38 százalékos forgalmat generáltak. Ezzel a rendszerrel tulajdonképpen a regisztráció során létrehozott virtuális bankkártyánkkal (Mobil Bankkártya) egyenlítjük ki a számlát.

A QR-kóddal történő fizetés elindításához az elfogadó üzleteknek az FHB Bankkal kell szerződni. Amennyiben ez megvan, a kereskedő minden MasterCard Mobile fizetést, így QR-kódos fizetést is tud fogadni, természetesen attól függetlenül, hogy a bankkártya birtokos melyik kibocsátó banktól kapta a kártyáját.

A nagy szolgáltatók közül jelenleg a Magyar Telekom teszi lehetővé az ügyfelei számára, hogy QR-kód beolvasásával és a MasterCard Mobile használatával fizessék ki a számláikat. A cég közlése szerint a QR kódos csekkbefizetés lehetőségével eddig több mint 8 ezer alkalommal éltek az ügyfelek. A magyarországi kiskereskedelemben a G'Roby házhozszállításra specializálódott webes szupermarket lánc, a Rádió Tele5 Taxi vezette be a QR-kódos fizetést, valamint három jótékonysági szervezet javára lehet ilyen módon adakozni. Ezekkel a lehetőségekkel a Magyar Telekom és a Telenor ügyfelei egyaránt élhetnek az alkalmazás segítségével. (penzcentrum.hu)

Kapcsolódó cikkeink