Bornapokat rendeznek Tokajban június elején

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 05. 25. 11:13

Nemzetközileg is ismert és elismert boros eseménynek szánják a szervezők a Tokaji Bornapok programsorozatát, amelyet a korábbi borfesztiválok méltó, még színvonalasabb utódrendezvényeként először június 3. és 5. között rendeznek meg a történelmi borvidék fővárosában.

Tokaj-hegyalja

A tokaji Kulturális és Konferencia Központ szervezésében megrendezett Tokaji Bornapokon is a bor és a minőségi programok kapják a főszerepet, a háromnapos programsorozat azonban sokban különbözik elődjétől. A cél az, hogy pár éven belül nemzetközileg ismert boros eseménnyé nője ki magát – közölte Erdős József, a tokaji önkormányzat sajtószóvivője kedden az MTI-vel.

Hozzátette, hogy a Tokaji Bornapok egyik legfontosabb újdonsága, hogy a Tokaj Reneszánsz – Tokaji Nagy Borok Egyesületével karöltve tartják meg a rendezvényt, ami garanciát jelent a minőségi borokra, az azt készítő borászatokra.

A város főtere mellett számos más helyen is kóstolhat a közönség: a Tokaj szívében működő borászatokban, valamint a Szerelmi Pincesoron is várják a látogatókat, valamint az elmúlt évben átadott Világörökségi Bormúzeumban és a Tokaji Múzeumban is kóstolókkal, borbemutatókkal készülnek.

A Kossuth téri fesztiválszínpadon koncertet ad Palya Bea, Geszti Péter és zenekara, a FolkFusion, Schwartz Dávid és a Soul Session, valamint Balássy Betty és Varga Feri. A programot kézműves kirakodóvásár, gasztronómiai bemutatók és dűlőtúrák színesítik.

A bornapokon adják át a Polgármesterek Borát, amelynek több mint tíz éves hagyománya az összefogást jelképezi. Tokaj-Hegyalja 27 településének vezetője itt veszi át jelképesen azt az üveg száraz és édes fehérbort, amelyet a Grand Tokaj készít és kereskedelmi forgalomba nem kerül, kizárólag reprezentatív célokat szolgál. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink