Erős kezdés után jól hajrázik a dinnye

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 08. 25. 10:25

Sikerrel zárult a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Agrármarketing Centrum által július közepén indított dinnye promóciós program hat kereskedelmi áruházlánc – az ALDI, az Auchan, a CBA, a Lidl, a METRO és a SPAR – közreműködésével. A kampány célja az volt, hogy felhívja a fogyasztók figyelmét a kiváló minőségű hazai görög- és sárgadinnyére, és megismertesse a vásárlókkal az új fajtatípusokat és termékeket.

dinnye_zaro_11

Az egy hónapos kampány során a hat áruházlánc 46 üzletében, összesen 124 alkalommal, valamint három belföldi rendezvényen (EFOTT, Tisza-tavi Vágta, Csabai Nyár) zajlott kóstoltatás. Ezek mellett két balatoni Erzsébet-táborban – Fonyódligeten és Zánkán – hat alkalommal jutottak hozzá hátrányos helyzetű gyermekek a gyümölcsökhöz. A promóciós programmal közvetlenül mintegy 70 ezer fogyasztót sikerült elérni, akik összességében több mint 9 tonna hazai sárga- és görögdinnyét kóstoltak meg.
A kampány záró sajtótájékoztatóján Györffy Balázs a NAK elnöke elmondta:
– Idén 5500 hektár fölé emelkedett az ültetett területek mértéke és mindenki pozitívan állt előzetesen a szezonhoz. Bár az időjárás nem kedvezett a dinnyetermelőknek, de a fogyasztók sikeres tájékoztatásával, illetve a szezon széthúzásával érdemben járultunk hozzá ahhoz, hogy a dinnyetermelők jó évet zárhassanak. Fontos feladatunk a jövőben az exportpiacra jutás hatékonyabb megszervezése. Mivel ezt a programot sikeresnek értékeljük, jövőre szeretnénk folytatni, de már idén szeptemberben szeretnék kiterjeszteni az almára is.
Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára kiemelte, hogy mennyiségi növekedés mellett nőtt az oltott dinnyék aránya is, illetve a kevésbé ismert fajták iránt is nőtt a kereslet:
– A termelők és a kereskedelmi láncok is felmérik a fogyasztói igényeket és alkalmazkodnak. Ennek köszönhető, hogy nőtt a magszegény, a kisebb súlyú frizsider méretű, illetve a sárga húsú dinnye aránya mind a belföldi mind az export piacon.
Lipcsey György, az AMC ügyvezető igazgatója a programmal kapcsolatban elmondta:
– Az élelmiszer promócióban rendkívül fontos, hogy fogyasztókkal megismertessük a magyar termékek pozitív élettani hatásait, illetve hogy a tudatos vásárlói magatartásra is buzdítsuk a fogyasztókat. A tavalyinál sokkal erősebbre és sokkal hatékonyabbra sikerült az idei program. A jőve is bizakodva tekintünk, ennek egyik alapja, hogy az akcióhoz már hat üzletlánc csatlakozott.
Fodor Attila a CBA Kereskedelmi Kft. kommunikációs igazgatója tapasztalatait osztotta meg:
– Az idei szezonban a dinnye magyarosítása, azaz a külföldi termékek átcímkézése magyarrá komoly gondot nem okozott. Ebben nagy szerepe van a hazai hatóságok célzott ellenőrzéseinek. Amikor üzletláncunkban kóstoltatás tevékenységek zajlottak, az adott üzletben 10%-kal bővült a forgalom. Ez is mutatja a kampány sikerét. Örvendetes tendencia, hogy 80%-ban a hagyományos dinnyéket keresik a vásárlók de 20%-ban már a különlegesebb fajtákat.
Krubl Yvette a Metro Kereskedelmi Kft. kommunikációs vezetője a nagykereskedő szemszögéből értékelt:
– A promóciók, a vásárlók tájékoztatása a viszonteladóink, a gasztronómia szereplőit is segítette abban, hogy a saját fogyasztóik körében népszerűsíthessék a dinnyét és felhívhassák a figyelmet arra, hogy milyen sokrétűen alkalmazható. A Metro Gasztroakadémián keresztül mi is szeretnénk megmutatni, hogy a dinnye előételként, akár főétel kiegészítőként, koktélalapanyagként is remekül alkalmazható. Kiemelkedő esemény volt számunkra, hogy a Sziget Fesztiválon a Metro volt az élelmiszer nagykereskedelmi partner és elmondhatom, hogy a magyar dinnye abszolút slágertermék volt.
Maczelka Márk a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. kommunikációs vezetője elmondta, hogy az eddigi sikeres akciók után a szeptemberi alma akcióhoz is örömmel csatlakoznak:
– Nagyon fontosak a hazai termékek, például minden évben leállítjuk azonnal az importot, amint megjelenik a piacon a magyar dinnye. A tájékoztató időpontjáig 7,2 millió kilogramm dinnyét értékesített a Spar, ebből 3,2 millió kilogramm már magyar dinnye volt.
Nepp Zoltán a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt. beszerzési ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a magyar termelőkkel való együttműködésnek hála már júliusban át tudtak állni hazai dinnyére:
– Összességében a Lidl-ben már most is tavalyi eladási értékek felett vagyunk 15%-kal, és mivel hosszabb a szezon, azon dolgozunk, hogy szeptember végéig elérjük a 20%-os növekedést. A minőségért a vásárlók hajlandók többet fizetni és ennek az igénynek a magyar dinnye egyre jobban megfelelnek.
Pusztai Ádám az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. értékesítései vezetője is sikeresnek értékelte a kampányt:
– Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy vásárlóink a legjobb minőséget kapják, és ezt azt idei dinnyeszezonban is sikerült teljesíteni. A kóstoltatások alatt 12 üzletünkben minden alkalommal mézédes, kifogástalan minőségű dinnyéket tudtunk bemutatni a vásárlóinknak. Azt tapasztaljuk, hogy a magszegény dinnye után folyamatosan nő a kereslet.
Samu Zsófia az Auchan Magyarország Kft. kommunikációs vezetője elmondta:
– Az Auchanban is július elejétől már csak magyar dinnyét értékesítettünk. A dinnye
kóstoltatás olyan sikert aratott, hogy vásárlóink azt kérték, hosszabbítsuk meg az akciót, ezért az Auchan önerőből további egy héttel meghosszabbította a dinnyekóstoltatásokat az üzleteiben. A vállalatunk elkötelezett a magyar termelők, a magyar gyümölcsök mellett. Ezt mutatja, hogy idén már egy dedikált, magyar termelőkkel foglalkozó kollégánk segít nekünk abban, hogy megtaláljuk a lehető legjobb minőségű termékeket, illetve a magyar termelőkkel minél szorosabb kapcsolatot alakíthassunk ki. És természetesen örömmel csatlakozunk a közelgő almakampányhoz is.
A promóciós program lezárultával nem ér véget az idei dinnyeszezon, szeptember közepéig még vásárolható jó minőségű, hazai dinnye a piacokon és az üzletekben.

dinnye_zaro_04

Kapcsolódó cikkeink