FM: a mezőgazdaság jelentős mértékben járul hozzá a gazdasági növekedéshez

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 09. 22. 11:50

A mezőgazdaság teljesítménye jelentős mértékben segíti idén a gazdaság növekedését, az ágazat bruttó hozzáadott értékének volumene a második negyedévében 13,4 százalékkal nőtt, így 0,4 százalékponttal járult hozzá a 2,6 százalékos GDP-növekedéshez – mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön a tárca közleménye szerint.

buza2

Czerván György az idén tizedik alkalommal megrendezett Kaposvári állattenyésztési napok megnyitóján kiemelte, ennek hátterében elsősorban a kedvező eredményekkel zárult nyári aratás, az ígéretes őszi betakarítás, valamint az állattenyésztés bővülő teljesítménye áll.
Az államtitkár szerint a Kaposvári állattenyésztési napoknak köszönhetően évről-évre nő a magyar állattenyésztés hírneve, a hazai állattartók szakmai elismertsége, kivételes programkínálatával egyedülálló rendezvény a mezőgazdasági kiállítások sorában.
Czerván György szerint a 2017. évi költségvetés egyik nyertese az agrárium. Idén a mezőgazdaság számára a vidékfejlesztési és halászati programok támogatásával együtt 657 milliárd forint áll rendelkezésre a költségvetésben, a jövő évi büdzsé pedig ugyanerre a célra már 763 milliárd forinttal kalkulál. A nemzeti támogatások keretösszege idén több mint 88 milliárd forint volt, míg a 2017. évi büdzsében erre a célra mintegy 91 milliárd forintot fordítanak – sorolta.
Az államtitkár szerint a tenyésztési feladatok támogatása katalizátor szerepet tölt be a nemzeti állattenyésztésben, a haszonállatfajták fenntartásában és genetikai minőségük javításában. Erre a 2015. évi keret 815,7 millió forint volt, az idén 960 millió forintot irányoztak elő, jövőre már 1,3 milliárd forintot biztosítanak a tenyésztési munka színvonalas fenntartására – emelte ki. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink