FM: eddig másfél millió hektár parlagfűvel fertőzött területet derítettek fel

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 08. 24. 11:00

A hétfői adatok szerint másfél millió hektár parlagfűvel fertőzött területet derítettek fel eddig, és 1500 hektáron kellett hatósági eljárást indítani, a kiszabott bírság összege mintegy 4 millió forint – közölte Szalkai Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) főosztályvezető-helyettese szerdán Dunakeszin sajtótájékoztatón.

parlagfu

A Pest Megyei Kormányhivatallal és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal (Nébih) közösen tartott eseményen Szalkai Gábor felidézte: már hagyományosnak mondható, hogy az FM és a Belügyminisztérium együttműködésében rendőrségi helikopterek segítik a parlagfű elleni hatósági munkát.
A főosztályvezető-helyettes arra hívta fel a figyelmet, hogy azok a földtulajdonosok, földhasználók, akik még nem teljesítették kötelezettségüket, minél hamarabb végezzék el a mentesítést. Emlékeztetett rá: 15 ezertől 5 millió forintig terjedő bírságra számíthat az, aki nem tartja rendben a területét.
Tarnai Richárd kormánymegbízott az állami szervek együttműködésére utalva kiemelte: éppen azért jött létre az államigazgatáson belül az integráció, hogy az ilyen programok megvalósulhassanak. A részletekről szólva elmondta, hogy a helikopteren a Pest Megyei Kormányhivatal egy növényvédelmi és egy földhivatali szakembere ül, és már a légi felderítéskor megtörténik a növény beazonosítása és a tulajdonos megállapítása.
A kormánymegbízott jelezte azt is, hogy az elmúlt években egyre jogkövetőbb magatartást tapasztaltak, és látható, hogy jól beazonosítható és egyre kisebb területekre korlátozódik a fertőzött területek nagysága.
Tarnai Richárd emlékeztetett rá: amennyiben a földtulajdonos a felszólításra nem végzi el a mentesítést, a kormányhivatal végezteti el a munkát és kiszámlázza az összeget. Jordán László, a Nébih elnökhelyettese arra mutatott rá, hogy a parlagfű elleni védekezés nemcsak növényvédelmi, hanem közegészségügyi kérdés is, azért az FM és a Nébih olyan stratégiát követ, amely nem merül ki a hatósági eljárásokban, hanem preventív módon is tenni kíván a parlagfű ellen. A társadalom minden tagját próbáljuk megszólítani és tudatosítani mindenkiben a problémát – mondta -, ennek egyik eszköze például az általános iskola alsó tagozatosainak készített játékos ismeretterjesztő kisokos. Az elnökhelyettes hangsúlyozta, hogy a kormányzati szerveknek két lehetőségük van a parlagfű elleni védekezésben: a hatósági eljárás és a figyelemfelkeltés. Szólt arról is, hogy mivel a mezőgazdasági területek a leginkább érintettek, a termelőknek képzéseket szerveznek. (MTI)

Címkék: , , ,

Kapcsolódó cikkeink