GfK: az év végén több húst fogyasztanak a magyarok

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 12. 17. 13:10

A háztartások napi fogyasztási cikk, így friss hús vásárlásainak összforgalmából a december hónap jellemzően mintegy 10 százalékkal részesedik a GfK Hungária Háztartáspaneljének adatai szerint. A hal iránti kereslet külön kiemelkedik, hiszen az éves fogyasztás mintegy 40 százaléka ebben az egy hónapban realizálódik. A szilveszter slágerterméke továbbra is a virsli, amelyből egy-egy háztartás akár 80 dekagrammnyit is kosarába tesz az év utolsó időszakában.

Az év utolsó hónapjára esik a háztartások napi fogyasztási cikk vásárlásaiból származó összforgalom mintegy 10 százaléka, hiszen a családi összejöveteleket és vendéglátást megelőző karácsonyi készülődés során a legtöbb élelmiszer kategória forgalma – így a friss húsoké is – jelentősen megugrik. A friss húsok 2012. évre vetített mennyiségi forgalmában az árak emelkedése közel 5 százalékos visszaesést eredményezett: kizárólag szárnyas húsból vásároltak a háztartások ugyanannyit mint 2011-ben. A legtöbb húsféle esetében az egész évben megvásárolt mennyiség mintegy tizede (10-13 százalék) koncentrálódik decemberre. A karácsonykor igen népszerű hal esetében ennél is nagyobb a szezon értékesítésből kivett részesedése: az egész éves mennyiségből közel 40 százalékos forgalommal részesül ez az egy hónap.

Decemberben rendre minden húsféléből több kerül a családok kosarába egy-egy vásárlás alkalmával: marhából 1,8 kg, sertésből 2,7 kg, halból 3,2 kg, csirkéből 2,2 kg, pulykából 1,8 kg. Ezek a mennyiségek jellemzően 10-20 százalékkal haladják meg az átlagosan egy-egy alkalommal kosárba kerülő húsmennyiséget. Az év utolsó hónapjában a hal az a húsféle, amely iránt a kereslet ennél jelentősebb mértékben ugrik meg – közel másfélszeres mennyiség kerül egy kosárba, mint más időszakban.

Az egyes húsfélék részesedése a kategória teljes mennyiségi értékesítéséből, 2012 és 2012. december, valamint az egyes húsfélékből decemberben értékesített mennyiség aránya (az adatok százalékban kifejezve)

Húsfélék részesedése a teljes húskategória mennyiségi forgalmából

Az egyes húsfélék mennyiségi forgalmának decemberre eső részesedése 2012-ben

2012. teljes év

2012. december

marha

2

2

12

sertés

40

44

13

hal

2

7

38

csirke

40

30

9

pulyka

5

5

12

egyéb húsok

11

11

12

Forrás: Háztartáspanel, GfK Hungária

Szintén a szezon, illetve a szilveszter este slágerterméke a virsli. A háztartások több mint fele vásárol decemberben virslit és nem is keveset. A termék éves mennyiségi összforgalmának közel egyötöde koncentrálódik decemberre. Az utolsó havi forgalom 2012-ben növekedni is tudott az előző év utolsó hónapjához képest annak ellenére, hogy 2011-ről éves szinten némileg visszaesett a virsli iránti kereslet 2012-ben. A családok átlagosan 60 dkg virslit vesznek egy-egy bevásárlás alkalmával, a decemberi időszakban pedig ez közel egyharmadával megugrik: több mint 80 dkg-ra nő az átlagos mennyiség, ami egy vásárlás alkalmával a kosarakba kerül.

Kereskedelmi csatornák részesedése a virsli mennyiségi forgalmából (adatok százalékban)

 

2012. teljes év

2012. december

hipermarket

27

33

szupermarket

18

18

diszkont

29

24

egyéb csatornák

26

25

Forrás: Háztartáspanel, GfK Hungária

Az év végi virsli értékesítésben a hipermarketek teljesítenek a legjobban: a csatorna piaci részesedése 6 százalékponttal, 27 százalékról 33 százalékra ugrott meg tavaly ebben az időszakban.

Kapcsolódó cikkeink