GfK: enyhén javult a fogyasztói hangulat Németországban
Az előző havinál kissé derűlátóbban ítélik meg a gazdasági kilátásokat a német polgárok a GfK piackutató intézet szerdán közzétett, júniusra vonatkozó fogyasztói hangulatindexe alapján.
A mintegy kétezer ember megkérdezése alapján számított mutató 9,8 pontra, tavaly szeptember óta a legmagasabb szintre emelkedett az előző havi 9,7 pontról. Elemzők azt várták, hogy az index 9,7 ponton marad.
A GfK szerint a szerdán ismertetett javuló mutató is alátámasztja a cégnek azt az év eleji várakozását, hogy idén a lakossági fogyasztás 2 százalék körül bővül a tavalyi 1,9 százalékos növekedés után. A lakossági fogyasztás továbbra is a német gazdaság egyik fő támasza – mutatott rá a Gfk, amely egyúttal arra figyelmeztetett, hogy van egy sor bizonytalanság, amelyet nem szabad alábecsülni. Ezek közé sorolta a Nagy-Britannia uniós tagságáról tartandó népszavazás kimenetelét, valamint a görög adósságválság problémakörét.
A Gfk három alindexet is használ a fogyasztói hangulat következő havi alakulásának értékeléséhez.
Ezek közül a fogyasztók gazdasági kilátásokról alkotott megítélését számszerűsítő mutató 2,0 ponttal 8,3 pontra emelkedett, azaz továbbra is pozitív irányban tér el a nulla pontos hosszú távú átlagtól.
Az index vásárlási hajlandóságot számszerűsítő összetevőjének aktuális értéke 57,7 pontra ugrott az áprilisban mért 55,4 pontról, ami tavaly május óta a legmagasabb érték.
A fogyasztók jövedelmi várakozásait számszerűsítő mutató viszont 51,8 pontra csökkent az előző havi 57,5 pontról, bár így is magas szinten áll.
A német gazdaság az idei első negyedévben szezonálisan és naptárhatással kiigazítva 0,7 százalékkal bővült az előző negyedévhez képest, amikor kisebb, 0,3 százalékos növekedést jegyeztek fel. A tavalyi év azonos időszakához képest a hazai össztermék gyarapodása 1,3 százalékra lassult a tavaly október-decemberben mért 2,1 százalékról. A növekedést alapvetően a belső kereslet hajtotta. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A kisállattartók tavaly több mint 182 milliárd eurót költöttek kedvenceikre világszerte
A kisállattartók tavaly 182,7 milliárd eurót költöttek házi kedvenceikre –…
Tovább olvasom >Eladja Haferkater zabkása vállalatban lévő részesedését a Katjes az alapítóknak
A Katjes a Haferkatert hét évvel ezelőtt Katjesgreenfood befektetési részlegén…
Tovább olvasom >Márciusban nőtt a német kiskereskedelmi forgalom
Várakozáson felül nőtt márciusban a német kiskereskedelmi forgalom az előző…
Tovább olvasom >További cikkeink
A fenntartható életmódról játékosan: Új feladatokkal bővült a népszerű oktatóprogram, rekordszámú megoldás érkezett
Új, játékos feladattokkal egészítették ki a Nestlé az Egészségesebb Gyerekekért…
Tovább olvasom >Baromfi Világnap: május 10-e a baromfis szakma ünnepe
Magyar kezdeményezésre május 10-én ünnepli a baromfis szakma a Baromfi…
Tovább olvasom >EXIM: a 200 milliárdos többletforrás több mint 90 százalékára kötöttek már szerződéseket a Baross Gábor Hitelprogram keretében
A korábbinál is kedvezőbb finanszírozási feltételekkel kínált, immár kizárólag beruházási…
Tovább olvasom >