GfK: jó évnek bizonyult 2012 a szörppiacon

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 05. 07. 12:20

Az alkoholmentes hideg üdítőitalok szegmensének tavalyi nyertese – az ásványvíz mellett – a kiadós és kedvező áron elérhető szörp volt. A szénsavas üdítőitalokkal, jeges teákkal és gyümölcslevekkel szemben ez volt az egyetlen olyan kategória, mely több vásárlót vonzott 2012-ben mint egy évvel korábban – ez derül ki a GfK Hungária háztartások otthoni fogyasztását monitorozó Háztartáspaneljének adataiból. Az egy év alatt egy-egy háztartás által elfogyasztott mennyiség 12 literre rúg. Gyümölcsleveket kevesebben vásárolnak, kevesebbszer és egyre kisebb mennyiségben. A jeges teák iránti kereslet stagnált, értékbeli forgalmuk ugyanakkor nőtt.

A tavalyi év egyik nyertese az alkoholmentes italok kategóriájában a szörp – főként kiadósságának és kedvező árának köszönhetően. A vízzel hígítható sűrítmények fogyasztása a gyümölcslevekkel, szénsavas üdítőkkel és jeges teákkal összevetésben növekedni tudott 2012-ben, hiszen 2011-hez képest mintegy 4 százalékkal több háztartás vásárolta és a korábbiaknál nagyobb mennyiségben is a kategóriát. Az elmúlt évben minden második háztartás kosarába került szörp, közöttük átlagon felüli arányban megtalálhatók a legalább háromfős, a gyermekes, az idősebb, illetve az átlag feletti jövedelemmel rendelkező háztartások.

A háztartások számának megoszlása a háztartások mérete szerinti bontásban a teljes üdítőital és a szörppiacon, 2012 (az adatok százalékban kifejezve)

Teljes üdítőital piac Szörppiac
1 fős 28,4 20,3
2 fős 29,8 25,8
3-4 fős 33,8 42,0
5 fős és nagyobb 8,0 11,9

Forrás: Háztartáspanel, GfK Hungária

Szörpöt egy évben átlagosan hét alkalommal, azaz közel kéthavonta vesz egy család – egyre nagyobb arányban valamely hipermarketből. A legnagyobb kereskedelmi formátum főként a szupermarketektől és a diszkontoktól hódított el szörpkedvelő vásárlókat. A beszerzett mennyiség alkalmanként átlagosan 1,7 liternyi és egy évben átlagosan 12 liter szörp kerül egy-egy vásárló háztartás kosarába. A megvásárolt mennyiség egyharmada sajátmárkás termék, amely arány a 2011. évben mértnél némiképp kevesebb.

Veszített ugyanakkor forgalmából a gyümölcslé kategória úgy értékben, mind mennyiségben; azaz kevesebben vásároltak ritkábban és egyszerre kevesebbet. A gyümölcslevek vásárlói bázisa tavaly mintegy 3 százalékkal zsugorodott: tízből nyolc háztartás tartott ki a rostos üdítőital mellett. Gyümölcslevet átlagosan havonta egyszer vásárolnak a háztartások, viszont a vásárlási alkalmak száma több mint egytizedével megcsappant. A gyümölcslevek elsődleges beszerzési helyét a diszkontok adják, itt fogy a teljes mennyiség közel egyharmada. A hipermarketek picit tudták növelni részesedésüket a mennyiségi forgalomból elsősorban a hazai láncok hátrányára. A diszkontok vezető szerepe ellenére, a sajátmárkás termékek aránya ebben a kategóriában enyhén (kb. 5 százalékkal) visszaesett, bár a többi alkoholmentes üdítőital kategóriához képest még így is magas arányt, 42 százalékot ér el.

A gyártói és kereskedelmi márkák részaránya a háztartások által megvásárolt gyümölcslé mennyiségében, 2011-2012 (az adatok százalékban kifejezve)

2012 2011
gyártói márka 58,3 53,4
kereskedelmi márka 41,7 46,6

Forrás: Háztartáspanel, GfK Hungária

A szénsavas üdítőitalok fogyasztása tavaly közel egytizedével szűkült 2011-hez képest, bár a vásárló háztartások aránya gyakorlatilag változatlanul tízből nyolc. A piac csökkenésének hátterében elsősorban a vásárlási gyakoriság visszaesése áll: évi mintegy 19 alkalom helyett tavaly 17 alkalommal került egy átlagos vásárló háztartás kosarába szénsavas üdítő. Ugyanakkor itt érdemes megemlíteni a tényt, miszerint a szénsavas üdítőitalok immár új versenytársaként tarthatók számon az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő ízesített sörök. A vásárlói hatókör bővülése 2012-ben ugyan a korábbinál némiképp kisebb lendülettel folytatódott, viszont a radler-vásárlók fogyasztása egyre intenzívebbé vált: egy évben átlagosan 12 alkalommal és alkalmanként közel 2 liter radler került a háztartások kosarába.
Az értékesített mennyiségből legnagyobb arányban a hazai láncok (2012-ben 25,3 százalékkal) és a hipermarketek (24,5 százalék) részesednek. Enyhén nőtt a diszkontok részaránya a kategóriából. Az egyébként sem túlzottan jelentős piaci részaránnyal rendelkező kereskedelmi márkák súlya ebben a kategóriában is csökkent a 2011. évi 29 százalékról 2012-ben 26 százalékra.

A jeges teáknak sikerült mennyiségi forgalmukat megőrizni és értékben növekedést elérni. Ez köszönhető annak, hogy vásárlói bázisuk gyakorlatilag állandó maradt és a tavalyi évben is változatlanul mintegy 8 alkalommal vásárolt egy-egy háztartás jeges teát. A vásárlók jeges teát is elsősorban valamely diszkont polcáról viszik haza – e csatorna adja a teljes megvásárolt mennyiség közel egyharmadát. A hipermarketek részesedése mérséklődött csakúgy mint a hazai láncoké és a független kisboltoké. A gyártói márkák aránya a jeges teák piacán 64 százalék szemben a kereskedelmi márkák 36 százalékával, amely a tavalyi évben visszaesett a 2011. évi 41 százalékról.

Az egyes kereskedelmi csatornák részesedése a jeges teák mennyiségi forgalmából, 2011-2012 (az adatok százalékban kifejezve)

2012 2011
hipermarket 27,4 29,9
szupermarket 22,6 22,0
diszkont 31,3 25,4
hazai lánc 9,4 13,8
független kisbolt 3,1 6,7
egyéb 6,3 2,3


Forrás: Háztartáspanel, GfK Hungária

Kapcsolódó cikkeink