Hódmezővásárhely agrár-felsőoktatási központ lehetne
Önálló agrár-felsőoktatási központ jöhet létre Hódmezővásárhelyen – jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a város közgyűlésének ülésén, írta a vasarhely24.com.
A helyi hírportál tudósítása szerint a térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus úgy fogalmazott, ott, ahol az agrár-felsőoktatás nem önálló, mint például a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Hódmezővásárhelyen működő mezőgazdasági kara esetében, ott az agrárképzés mostohagyermek.
Lázár János közölte, ahhoz, hogy ez – mint a nemzet számára kiemelten fontos agrárképzés – megváltozzon, a kormánynak kell bátornak lennie és leválasztania, saját kézbe vennie az agrár-felsőoktatást, úgy, hogy az országban három-négy ilyen képzési központot alakít ki. Az egyik ilyen központ egyértelműen Hódmezővásárhely lenne, agrárhagyományai és múltja miatt – mondta a politikus. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Legelő helyén napelempark
Kétszer 50 hektárral bővítik a hódmezővásárhelyi ipari parkot, ahol támogatják…
Tovább olvasom >Megnyílt az első agrár-vidékfejlesztési ügyfélszolgálat
Az országban elsőként Hódmezővásárhelyen intézhetik egy helyen a gazdálkodók a…
Tovább olvasom >Felújítási lázban a Rossmann
A Rossmann idei üzlet újranyitásainak sorában Abony és Hódmezővásárhely voltak…
Tovább olvasom >További cikkeink
A fenntartható életmódról játékosan: Új feladatokkal bővült a népszerű oktatóprogram, rekordszámú megoldás érkezett
Új, játékos feladattokkal egészítették ki a Nestlé az Egészségesebb Gyerekekért…
Tovább olvasom >Baromfi Világnap: május 10-e a baromfis szakma ünnepe
Magyar kezdeményezésre május 10-én ünnepli a baromfis szakma a Baromfi…
Tovább olvasom >EXIM: a 200 milliárdos többletforrás több mint 90 százalékára kötöttek már szerződéseket a Baross Gábor Hitelprogram keretében
A korábbinál is kedvezőbb finanszírozási feltételekkel kínált, immár kizárólag beruházási…
Tovább olvasom >