Már csaknem 140 ezer online pénztárgép üzemel

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 07. 16. 12:00

A NAV tájékoztatása szerint az átállásra kötelezettek 139 466 online pénztárgépet helyeztek üzembe, nagyobb részüket állami támogatással.

penztargep-jo

Az adóhatóság azt is közölte, hogy eddig 5,3 milliárd forint támogatást kaptak az online kasszát beszerző vállalkozások.

A Nemzetgazdasági Minisztérium kedden nyilvánosságra került dokumentumai szerint a tárca úgy számol, hogy idén az ÁFA-bevételek 153 milliárd forinttal növekedhetnek a pénztárgépek online bekötésének köszönhetően.

140 ezer online pénztárgép működik

A visszavont engedélyű pénztárgépeket forgalmazó Alt Cash Kft. és Japán Cash Kft., illetve az előlegekkel eltűnt Patkós Cassa Kft. volt ügyfelei 68 591 pénztárgépet igényeltek úgy, hogy a kifizetett vételárat, előleget, foglalót az állam átvállalta – emlékeztetett az adóhatóság.

A támogatás lehívására nyitva álló legvégső, április 30-ai határidőig üzembe helyezett pénztárgépek több mint 55 százalékának megvásárlását szintén támogatta az állam, ezek a vállalkozások 50 ezer forinttal kevesebbet fizettek a pénztárgépért – közölte a NAV.

Az adóhatóság válasza szerint azt nem tudják megmondani, hogy hány pénztárgéphez kértek támogatást, mert az ellenőrzéskor kiderült, hogy számos kereskedő egy pénztárgépre több üzembe helyezési kódot is kért, illetve sokan jóval több üzembe helyezési kódot kértek, mint ahány pénztárgépet végül üzembe helyeztek.

A támogatási kérelmek vizsgálata sem fejeződött még be. A június 30-i jogvesztő határidőig beérkezett támogatási kérelmekből 54 552 kérelmet dolgozott már fel az adóhatóság – közölte a NAV. (MTI, Portfolio)

Kapcsolódó cikkeink