Megkezdte az ünnepek előtti ellenőrzéseket a fogyasztóvédelem

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 11. 30. 11:36

Megkezdte az ünnepek előtti ellenőrzéseket a fogyasztóvédelmi hatóság, a korábbiakhoz hasonlóan főként arra figyelnek a szakemberek, hogy a karácsonyi vásárlások során a kereskedők szabályszerűen járjanak el, illetve ne kerüljenek veszélyes termékek a boltok polcaira – közölte a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szerdán az MTI-vel.

nfh-logo
A tájékoztatás szerint elsősorban a nagy áruházláncok üzleteire, hiper- és szupermarketekre, bevásárlóközpontokra koncentrálnak, de a felügyelők végeznek próbavásárlásokat vásárokon és piacokon, élelmiszerüzletekben, drogériákban és játéküzletekben is.
Ellenőrzik egyebek mellett az árfeltüntetéseket, az akciós ajánlatok betartását, a mérőeszközök hitelesítését, a vásárlók könyvének meglétét, valamint az is, hogy kapnak-e számlát, nyugtát a vásárlók és annak tartalma megfelelő-e.
A hatóság laboratóriumban ellenőrzi a többi között a karácsonyi fényfüzéreket, illetve az üzletekben és a piacokon is figyelnek a lehetséges veszélyes termékekre.
Az NFM közölte azt is: a közelgő Mikulás-nap miatt tízféle csokoládé figurát és tízféle táblás csokoládét vizsgáltak, a termékek megfeleltek az előírásoknak. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink