Nő a kártyás fizetés aránya

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 06. 23. 10:33

A MasterCard hazai tapasztalatai szerint a magyar kereskedők és vásárlók fogékonyak az innovatív technológiákra, így ezek terjedésével tovább bővülhet Magyarország digitális gazdasága. Ezt igazolja a 2016 februárjában, 260 webshop körében, a Shoprenterrel közösen készített e-kereskedelmi kutatás is, amelyben a megkérdezett internetes üzletek 47 százaléka nyilatkozta, hogy lehet nála online módon kártyával vásárolni. Ez a szám jelentősen nőhet, ha a kártyás fizetést nem biztosító boltok vezetői – ígéretükhöz híven – hamarosan bővítik a honlapjukon elérhető fizetési módok körét. 34 százalékuk ugyanis azt tüntette fel a kérdőívben, hogy pár hónapon belül tervezi a kártyaelfogadás bevezetését, míg 29 százalékuk egy éven belül tartja megvalósíthatónak ezt a technológiai fejlesztést.

A kutatás arra is rávilágít, hogy ma már a megkérdezett webshopok 40 százalékánál az utánvétes fizetésnél is használhatják a kártyájukat a vásárlók az átvevőhelyen, az üzletben vagy éppen a csomagautomatánál. Így az utánvéttel fizetőknek sem kell lemondaniuk a kártyás vásárlás nyújtotta kényelemről és biztonságról.

DIG_fizet_opt

Kapcsolódó cikkeink