Nőtt az uniós hatóságok által lefoglalt hamisított áruk mennyisége 2015-ben

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 09. 23. 11:10

Az uniós tagországok vámhatóságai mintegy ötmillió darabbal több hamisított árucikket foglaltak le 2015-ben, mint az azt előző évben – közölte az Európai Bizottság pénteken.

EU

A bizottsági tájékoztatás szerint több mint 40 millió olyan terméket tartóztattak fel az Európai Unió külső határain – összesen csaknem 650 millió euró (mintegy 200 milliárd forint) értékben -, amelyekről a hatóságok azt feltételezik, hogy a szellemi tulajdonra vonatkozó jog megsértésével állították elő őket.
Ez 15 százalékos növekedést jelent a 2014-ben regisztrált adatokhoz képest.
A lefoglalt termékek legnagyobb hányadát, mintegy 27 százalékát a korábbi évekhez hasonlóan a cigaretta teszi ki.
A fogyasztók egészségét, illetve biztonságát veszélyeztető egyéb fogyasztási és használati cikkek – mint például az élelmiszerek és üdítőitalok, a testápolási termékek, a gyógyszerek, a játékok és az elektronikus háztartási berendezések – részaránya együttesen eléri a 25,8 százalékot – írta az uniós bizottság.
Tavaly is Kínából érkezett a legtöbb hamisított áru, az összes termék 41 százaléka, utána pedig sorrendben Montenegróból, Hongkongból, Malajziából és Beninből.
Megjegyezték, hogy Beninből például nagy mennyiségű élelmiszert kíséreltek meg behozni az unió területére. Tavaly Mexikó volt a hamisított szeszesitalok elsődleges származási országa, Marokkó pedig az üdítőitaloké.
A testápolási termékek tekintetében Malajzia, a ruházati termékeket illetően Törökország volt az első helyen, ami pedig a hamisított mobiltelefonokat és tartozékokat, memóriakártyákat, számítógépeket és azok alkatrészeit, illetve a CD-ket, DVD-ket és öngyújtókat illeti, Hongkong volt a listavezető.
Hamisított cigarettákat elsősorban Montenegróból kíséreltek meg behozni, illegális gyógyszereket pedig főként Indiából.
A lefoglalt áruk több mint 91 százalékát megsemmisítették, vagy a jogsértés által érintett márkák jogtulajdonosával együttműködésben bírósági eljárást indítottak a jogsértés megállapítására – közölte az Európai Bizottság. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink