Paralimpia 2016: Megunt ruhákból sporteszközök a WestEndben

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 06. 22. 11:05

A riói paralimpiára készülő magyar csapat tagjai szerdán vették át jelképesen azokat a sporteszközöket, amelyeket a Glamour Magazin, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) és a WestEnd City Center által meghirdetett „Gardróbfrissítés” elnevezésű akció során összegyűlt több mint egymillió forintból vásárolnak.

westend

A mintegy két hónapja kötött együttműködés egyik akciója volt a „Gardróbfrissítés”, amelynek keretében bárki leadhatta megunt ruháit, míg mások megvásárolhatták azokat. A vásár három napon át tartott az áruházban, minden cikk ötszáz forintba került, így gyűlt össze egy összeg, amit a WestEnd megduplázott.

Szabó László, az MPB elnöke arról beszélt, hogy a felkészülés utolsó szakaszában nagy segítség az az 1 064 988 forint, amelyből az úszás, a cselgáncs, az atlétika, az asztalitenisz, a kajak, az evezés és a lövészet képviselői kapnak felszereléseket, így például speciális úszódresszeket, kajaklapátokat, lövészszemüvegeket, illetve Szabó Nikolett dzsúdós teljes felszerelést, tehát többszínű dzsudogikat.

Az elnök arról is beszélt, hogy a csapat ünnepélyes fogadása szeptember 23-án lesz a WestEnd tetején, az érmes paralimpikonokat a WestEnd külön is díjazza majd. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink