Sok faluban továbbra sem nyílik trafik

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 03. 19. 12:12

Nem sikerült nyertest hirdetni 865 trafik koncessziójára a pályázat negyedik körében, így minden bizonnyal lesz ötödik forduló is – írja a vg.hu. Összesen 127 koncesszió talált gazdára a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. tavaly december 18-án kiírt és most lezárt pályázatán. Jellemzően továbbra is a kis falvak maradnak trafik nélkül. A vállalkozókat elriasztja a forgalom visszaesése, amely a tavalyi 20 százalékos áremelésből is adódik.

dohanybolt

Nincs gazdája 865 trafik üzemeltetési jogának. Az NDN adatai szerint mindössze 567 érvényes pályázat érkezett be, pedig a kiírás összesen 992 trafikra szólt. Azért van még mindig sok gazdátlan koncesszió, mert sok, többnyire néhány száz lelkes faluban nem is nyújtott be senki pályázatot.

A koncessziós szerződések aláírása március 24. és április 11. között lehetséges. Amennyiben a nyertes pályázó nem írja alá a szerződést, az visszalépésnek minősül és később nem írható alá – fogalmazott tegnapi tájékoztatójában az NDN. Kétezer fős településig 100 ezer forint, tízezer fős településig 160 ezer forint, tízezer fő feletti településen 200 ezer, míg Budapesten és a megyeszékhelyeken 240 ezer forint a koncessziós díj évente.

Bővebben: http://www.onlinekassza.hu/hirek/osszes-hir/837-sok-faluban-tovabbra-sem-nyilik-trafik

Kapcsolódó cikkeink