Százfajta sör lesz idén a Csabai Sörfesztivál és Csülökparádén

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 05. 27. 11:11

Százfajta sört lehet kóstolni június 14. és 18. között a 16. Csabai Sörfesztivál és Csülökparádén, amelynek pénteki főzőversenyén ugyanennyi csapat készít bográcsban csülökpörköltet.

sor-sor

Bora Imre fesztiváligazgató a rendezvény szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a fesztivál első napján ejtőernyővel érkezik az első, 30 literes söröshordó, amelynek tartalmát ingyen mérik ki a legszomjasabb látogatók között.

Hozzátette: a fesztiválon kiemelt figyelmet fordítanak a futball Európa-bajnokságra, az ingyenes nulladik napon pedig Pribojszki Mátyás és zenekara ad koncertet.

A fesztiválon a főtámogató Pécsi Sörfőzde mellett a kisüzemi házi sörfőzdék termékei, valamint spanyol, cseh, német, angol és szlovák sörök is megjelennek. Lehet majd kóstolni grapefruitos búzasört, szűretlen csokoládés sört, amelynek belga étcsoki adja a finoman keserű ízét, és itt lesz a 2013-ban a világ legjobb sörének választott Primátor sörgyár szűretlen búzasöre is – mondta Bora Imre.

Vozár Attila ultramaratonista segítségével sörfutást is szerveznek: a versenyzőknek a 4 kilométeres táv alatt 4 alkoholmentes dobozos sört kell elfogyasztaniuk.

Pénteken Prohászka Béla, a rendezvény gasztronómiai házigazdája és Kovács Lázár sztárszakács főz „látványbográcsban” körülbelül ezer adag csülökpörköltet. Szombaton rendezik meg a több mint száz csapat részvételével zajló csülökpörkölt-főzőversenyt, amelyen Magyarország legjobb pörköltjét százezer forinttal díjazzák. A versenyre érkeznek csapatok Felvidékről, Erdélyből és Németországból is.

A fesztivál kísérőrendezvénye a június 17. és 19. között, Békéscsaba főterén megrendezendő Kárpát-medence Nemzeti Értékei és Hungarikumai Kiállítás és Vásár, amelyre mintegy hetven kiállító érkezik: a magyar népművészek és termelők mellett erdélyi, vajdasági és kárpátaljai kiállítók is részt vesznek az ingyen látogatható eseményen.

Kulcsár László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés megyei elnöke szerint a rendezvény a békési mezőgazdaság és élelmiszeripar fontos seregszemléje. A fesztivál 16 év alatt bizonyította, hogy megéri minőségi magyar termékeket fogyasztani – közölte.

A fesztiválon fellép mások mellett a Wellhello, a Halott Pénz, a Kowalsky maga Vega, a Tankcsapda, az Irie Maffia, a Hooligans, Nagy Feró és a Beatrice, Kis Grofó, Szikora Róbert és az R-Go, valamint Ákos.
Bora Imre kiemelte: idén először sikerült külföldi sztárvendéggel is szerződniük, szombaton több mint 10 év után Európában először Békéscsabán lép élő show-val a közönség elé a 90-es évek popformációja, a La Bouche.  A csapat sztárvendége Tania Evans, a Culture Beat énekesnője lesz.

A korábbi tapasztalatok alapján legalább ötvenezer résztvevőre számítanak a fesztivál öt napja alatt – mondta el Varga-Bora Tímea főszervező az MTI kérdésére. Bővebb információkat a www.csabaisorfesztival.hu oldalon lehet olvasni a rendezvényről. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink